2013. november. 14. 16:20 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. november. 14. 17:54 Shake

Különleges NASA-videó: így nézhetett ki a víz borította Mars

Egy különleges animációt készített a NASA egyik laborja, amely azt mutatja be, hogyan nézhetett ki a Mars négymilliárd évvel ezelőtt, ha a légköri viszonyai valóban megengedték, hogy víz legyen a felszínén.

Az animációs kisfilmen tengerek és azokban tükröződő felhők láthatóak a hatalmas sziklák között, a videó azonban azt is bemutatja, hogy ehhez képes ma már csak óriási krátereket és vörös pusztaságokat találni a bolygó felszínén.

A videót a NASA dolgozói az alapján készítették, hogy a kutatók a Mars felszínén olyan krátereket és csatornákat találtak, amelyek vízmosásokhoz hasonlítanak, és olyan ásványokat is találtak a bolygón, amik vízhez köthetőek.

A kutatók emellett arra jutottak, hogy ha valóban volt víz a Mars felszínén, akkor melegebbnek kellett lennie a klímájának is, a víz jelenlétéből és a melegebb éghajlatból pdig az következik, hogy kékes lehetett a Marsról látható ég is. Ha így is volt, idővel megváltozott a bolygó klímája, és mára már eltűntek a felhők, a kék égből rózsaszínes lett, és a víz borította felszín helyét átvette a vörös por.

 
Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.