Shake MTI 2013. augusztus. 14. 17:15

Fotók: ismét zsiráfbébi született az állatkertben

Újabb zsiráf született szerdára virradóra a Fővárosi Állat- és Növénykertben.

Az intézmény tájékoztatása szerint a dolgozók is csak reggel, munkakezdéskor látták meg először a jövevényt, amely – ahogyan a zsiráfoknál szokás – néhány órával a világra jövetele után már lábra is állt – tudatta közleményben a városligeti intézmény. A kicsi nemét eddig még nem sikerült megállapítani, így egyelőre nevet sem kapott.

Anyja, a tizenhét esztendős Santana igen tapasztaltnak számít, több utódot is sikeresen felnevelt már. A kiszsiráf és anyja jelenleg egy elkülönített istállóban, afféle szülőszobában tartózkodik, de egy betekintő üvegablakon keresztül már a nagyközönség is láthatja. Ideje nagy részét főleg pihenéssel és az emlők keresésével tölti.

MTI / Illyés Tibor

Az újszülött a 29. zsiráfborjú 1868 óta a Fővárosi Állat- és Növénykert történetében. Az idei évben pedig a második, hiszen május 18-án egy másik nőstény már világra hozott egy zsiráfborjút az állatkertben.

A budapesti zsiráftartás és szaporítás csaknem másfél évszázados története során összesen négy olyan esztendő volt, amikor egy naptári évben két zsiráfborjú is született: 1985-ben, 2002-ben, 2012-ben és 2013-ban.

MTI / Illyés Tibor

A közlemény szerint annak, hogy az elmúlt években ilyen sok zsiráfborjúnak örülhettek a budapesti állatkert barátai, egyebek mellett az is az oka, hogy az állatok jelenlegi férőhelye több tenyészállat elhelyezését teszi lehetővé.

Jelenleg három felnőtt zsiráftehén (Santana, Ingrid, Sandra) él a magyar főváros állatkertjében, és mindegyiküknek volt már legalább egy utódja. A teljes zsiráfcsapat jelenleg hét állatból áll.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.