2013. június. 06. 07:50 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. június. 06. 09:13 Shake

Kiszáll a sorozatból a Barátok közt fiatal sztárja

Aradi Balázs, a sorozatban Berényi Balázst alakító fiú tavaly nyár elején már eldöntötte, amennyiben felvételt nyer a Színház- és Filmművészeti Egyetemre, akkor kiszáll a sorozatból – írja a Blikk.

Aradi Balázsnak nem sikerült a felvételi a harmadik rostán, a nézők ezért az elmúlt egy évben még láthatták őt a képernyőn, a jövőben azonban ez megváltozik.

"Újra megpróbáltam, jelenleg a harmadik rostánál tartok, várhatóan a jövő héten kiderül, sikerült-e a felvételi. De ha véletlenül az idén sem úgy alakul, ahogy szeretném, vannak más terveim. Elképzelhető, hogy külföld felé veszem az irányt, és ott folytatom a tanulmányaimat" – mondta a Blikknek Aradi Balázs.

Jelenleg a felvételi a legfontosabb a számára, de tanulva a tavalyi felvételi stresszből, most rápihent a rostákra.

"Tavaly nagyon sokat készültem a felvételire, 120 százalékot akartam nyújtani, és sokat is idegeskedtem miatta. Most úgy döntöttem, elég lesz nekem a 100 százalék is, úgyhogy inkább pihenéssel töltöttem ezt az időszakot" – tette hozzá Balázs, aki arról természetesen nem beszélhet, karaktere hogyan távozik majd a sorozatból.

"Felkészültünk arra a lehetőségre, hogy Balázs karaktere távozik, de egyelőre semmi nem biztos. Az is lehetséges, hogy a jövőben visszatér majd hozzánk. Természetesen megértjük a döntését" – nyilatkozta a Blikknek a sorozat producere, Kalamár Tamás.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.