2013. április. 26. 12:55 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 26. 12:51 Shake

Majdnem százezer eurót adtak Napóleon gyűrűjéért Bécsben

Csaknem százezer euróért árverezték el Bécsben azt a gyűrűt, amelynek drágakövét Napóleon Egyiptomban, Pelusium romjainál találta a homokban és később első nejének, Jozefina császárnénak ajándékozott.

A Dorotheum aukciós házban tartott csütörtöki liciten 97 900 eurót fizettek az antikvitásból származó drágakővel kirakott ékszerért. Napóleon 1798-1799-es híres expedícióján találta a követ.

Azon az úton bukkantak rá a rosette-i kőre is. A császár először az ókori kincseket gyűjtő Antoine Francois Andréossy tábornokra bízta a követ, majd visszakérte, Jozefinának adta, végül gyűrűbe foglalták. A császárné később magántitkárának, Vincenz Brunettinek ajándékozta az ékszert.

A gyűrű az örökösök révén került Bécsbe, ahol 1889-ben szerepelt egy nagy aranyműves kiállításon - derült ki a ház közleményéből.

Az árverésen Napóleon ivópoharára is licitálhattak a vevők. A szóban forgó darab annak a Hubert von Skutetzkynek a gyűjteményéből került kalapács alá, aki családi birtokán saját Napóleon-szobát rendezett be. Az N-betűvel gravírozott pohárért 6250 eurót fizettek.

hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.