2013. április. 09. 06:37 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. április. 09. 12:09 Shake

Blikk: Szexpartnere ölte meg Király Tamást

Semmi sem tűnt el a divattervező lakásából, és minden jel arra utal, hogy szexpartnere ölhette meg Király Tamást, akinek a holttestét vasárnapra virradóra találták meg – értesült a Blikk.

A lakásban talált nyomok alapján úgy tűnik, hogy bejáratos volt Király Tamáshoz az a személy, aki a halálát okozta – adta hírül a Blikk. A lap úgy tudja, egy szexjáték okozta a 60 éves divattervező halálát – bár a szakértői vizsgálatok még nem zárultak le. A holttest helyzete is arra utalt, hogy Király Tamás halála előtt szexuális kapcsolatot létesített valakivel.

Király Tamás nyakában selyemsállal találták meg, amely fulladását okozta.

Az ügyben már több tucat tanút kihallgatott a rendőrség, köztük modelleket és olyanokat, akik szoros kapcsolatban voltak Király Tamással. Megkeresték az elhunyt fiát is, aki egy éve költözött apjához, de viszonyuk meglehetősen feszült volt, így az apa hamarosan kitette a lakásból – legalábbis ezt mondta a Blikknek az egyik szomszéd.

Utolsó óráit Király Tamás egy galériában töltötte, ahol egy vacsorán vett részt. Utoljára egy Vince nevű modellje látta élve, ő kísérte ki a galéria elé. A divattervező lakása alig egy kilométerre van a galériától.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?