2013. április. 06. 12:27 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 06. 12:38 Shake

Jane Campion kapja a francia rendezők díját Cannes-ban

Jane Campion új-zélandi rendezőnek ítélte oda a francia rendezők társasága (SRF) a Carosse d'Or (Az aranyhintó) elnevezésű díját, amely hagyományosan a cannes-i filmfesztiválon adnak át.

Jane Campion 1989-ben Sweetie című filmjével versenyben volt a rangos fesztiválon, amelynek fődíját, az Arany Pálmát négy évvel később el is nyerte Zongoralecke című alkotásával. Idén a rövidfilmes mezőny zsűrielnökeként vesz részt a dél-franciaországi seregszemlén.

A francia rendezők társaságának díját Jean Renoir Az aranyhintó című vígjátéka után nevezték el. Az SRF tagjai olyan pályatársaikat ismerik el a díjjal, akik újító, független és bátor alkotásokat készítenek.

A 2002-ben létrehozott elismerést első kitüntetettje Jacques Rozier volt, a díjazottak között Clint Eastwood, Nanni Moretto, Jim Jarmusch, Agnes Varda és Dzsafár Panahi is szerepel. Tavaly Niro Bulge Ceylan vehette át az elismerést.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?