2013. március. 11. 10:13 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. március. 11. 12:55 Shake

Nagymamakorú nőt vett el egy nyolcéves kisfiú Dél-Afrikában

Különös házasságnak volt tanúja egy dél-afrikai násznép. A nyolcéves Sanele Masilela és a hatvanegy éves Helen Shabangu kötötte össze az életét egy ceremónián Tshawane-ban.

A jegyesek száz ember előtt mondták ki az igent egymásnak, ám semmiféle hivatalos papírt nem írtak alá, és együtt élni sem fognak. Nehéz is lenne, a nyugdíjkorhatáros menyasszony ugyanis már házas és öt gyereke van – írja a manna.ro.

“Ha nagy leszek, egy korombéli lányt fogok elvenni” – nyilatkozta Sanele a lagzi után. A kisfiú édesanyja magyarázta el az esetet a döbbent sajtónak: “A gyermekem nagyapja azt kívánta, mielőtt ő meghal, házasodjon meg a fiam. Akkor Sanele Helent választotta, mert nagyon szereti, a család öregjei pedig boldogok, hogy megtörtént az esemény. Ha nem szervezzük meg a kézfogót, biztosan valami rossz szállt volna a családunkra.”

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.