2013. január. 07. 12:07 hvg.hu Utolsó frissítés: 2013. január. 07. 11:55 Shake

Elképesztő botrányt okozott a késsel rohangáló Való Világos

A botrányokkal tarkított életet élő egykori Való Világos, Baukó Éva állítólag késsel üldözte lakótársát, toxikológiára vitték a mentők szombat éjjel - írja a Blikk.

Sikítozás, dübörgés és ordibálás rázta fel a Stollár Béla utcai ház lakóit szombat éjjel - írja a Blikk. "Ha nincs észnél a fiatalember, aki rendőrt hívott, itt bizony vér folyhatott volna!" – mondta egy asszony, aki szerint VV Éván látszott, nem ura önmagának.

"Az a valóságshow-s lány üvöltött, negyed tizenegy után kezdődött a cirkusz, konyhakéssel fenyegette, kergette a lakásban a másik lányt, Katát, aki sikítva menekült. Borultak a bútorok, hatalmas törés-zúzás volt. Amikor VV Éva megjelent a házban, a szomszédomnak azt mondta, 15 éve barátnője Kata, hozzá jött, egy ideig itt lesz, mert nincs hová mennie. Nem is tudom, hogy élhetnek a csöpp egyszobás lakásban, ahol csak egy ágy fér el" – tette hozzá a házban élő nő.

Mivel a helyszínre érkező rendőröknek a láthatólag a lábán megállni sem képes lány bevallotta, hogy nemcsak ivott, de nyugtatókat is beszedett, mentőt hívtak hozzá.

 

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.