Seprűvel a kezében vezette Róma kitakarítását a város főpolgármesterének felesége. Az esős idő ellenére sikerrel zárult az olasz fővárosban rendezett első tisztasági vasárnap.
Facebookon adtak egymásnak találkozót azok, akiknek elegük lett a műemlékkel és turistával teli Róma utcáit elárasztó szemétből. Négyszázan érkeztek seprűvel és gereblyével a városközpontban levő Largo Argentina terére, ahol pár óra alatt kipucolták az ókori templomok maradványait őrző régészeti területet. Hat csapatban összeszedték az eldobott papírt, üvegeket, kupakokat, cigarettacsikket. Még a kövekre ragasztott rágógumit is eltávolították. Az önkéntesek munkáját a római köztisztasági hivatal huszonöt dolgozója segítette a hulladék elszállításával.
A NoixRoma (A mi Rómáért) elnevezésű városvédő csoportnak ez volt az első akciója. A védnökségét Isabella Rauti, a főpolgármester Gianni Alemanno felesége vállalta, és gumikesztyűben szedte a szemetet Róma első embere is.
"Rómaiak és turisták is sokat panaszkodnak arra, hogy a város egyre szemetesebb. Nekünk kell tenni azért, hogy ez ne így legyen" - nyilatkozta a sajtónak Alemanno. A főpolgármester szorgalmazta, hogy az olasz főváros kerületeiben élők havonta legalább egy napot szánjanak a közterületek kitakarítására. "Úgy szeressük és vigyázzunk Rómára mint saját otthonunkra. A város a miénk is" - tette hozzá Rauti.