Ashton Kutcher párkapcsolati tippeket ad, míg neje a válókeresettel foglalatoskodik.
„Nem az a cél, hogy egy kapcsolatot elkezdjünk, hanem hogy benne is maradjunk” – tanácsolja „Doktor” Kutcher a Woman’s Health című magazin decemberi számában. Öt kérdést tettek fel Demi Moore még-de-már-nem-sokáig férjének, ő pedig örömmel válaszolt: egy kapcsolaton dolgozni kell, azaz „ne várd meg a problémát, menj elébe” – szól a jó tanács.
Kissé szerencsétlen az interjú időzítése, ugyanis épp hétfőn derült ki: Demi Moore beadta a válókeresetet, több mint hat év házasság után. Már szeptember óta találgatnak a bulvárlapok, vajon túléli-e a Kutcher-házaspár a színész félrelépését, melyről egyre több pikáns részlet is kiderült az utóbbi hetekben: Ashton Kutcher a hatodik házassági évfordulóját egy San Diegó-i hotelben ünnepelte, ám Demi Moore nélkül, egy jacuzziban, sok whiskyvel és négy huszonéves szőkével. Köztük egy feltörekvő 22 éves leányzóval, aki szorgalmasan kiteregette a szennyest a bulvárlapoknak a szexafférról.
A 16 évvel idősebb Moore és Ashton Kutcher kapcsolata 2003 óta tart, a most 49 éves színésznő előtte Bruce Willis felesége volt. 2005 szeptemberében kelt egybe a modellből sorozat-, majd filmszínésszé avanzsált Kutcherrel a G.I. Jane, az Egy becsületbeli ügy, vagy a Ghost című filmekből ismertté vált Moore.
A házasság nem csupán hírnevük miatt folyt a nyilvánosság előtt, a színészpáros 2009-ben csatlakozott a Twitterhez, és azóta önkéntesen tálalták hétköznapjaikat tízmilliós rajongótáboruknak. Az ötödik házassági évfordulójukon, 2010-ben például egy közös képet osztottak meg a követőikkel, melyen látható, hogy ágyba bújva ünneplik az eseményt.
A leghíresebb fotó mégis az, amit Kutcher tett fel Twitterre, és felesége fenekét ábrázolja. Demi Moore épp bikiniben vasalta férje ingjét, az utóbbi pedig ezt a látványt nem akarta megtartani magának.
Két másik – ellenszenvet is kiváltó – fotón pedig arról tudósított Kutcher és Moore, ahogy két különböző szobából üzengettek egymásnak, tenyerükre írt kérdésekkel. A férj azt kérdezi, mire készül Moore, mire a nő azt válaszolja: „ágyba viszlek”.
A szeptemberben kirobbant botrány után Moore már kevésbé volt bohóckodós kedvében, de ezt sem rejtette véka alá. Egy képet töltött fel a Twitter-fiókjára – melynek azonosítója mrs. kutcher.
A képaláírás pedig így szólt: "átlátok rajtad".