Soros György brazil exbarátnőjének a családi ebédeken mindig a gyerekek asztalához kellett ülnie – állította a befektetési guru egy meg nem nevezett ismerőse a Daily című lapnak. Adriana Ferreyr nemrég egyéb okok miatt beperelte az üzletembert.
A New York-i Southamptonban tartott vasárnapi családi ebédeken Soros György, a 81 éves befektetési guru általában a gyerekek asztalához ültette le brazil barátnőjét, Adriana Ferreyrt - idézi a Daily című – iPaden megjelenő – lap Soros egyik állítólagos barátját. Az ismerős szerint Soroséknál mindig terítettek egy asztalt a férfiaknak, egyet a nőknek, egyet pedig a gyerekeknek, utóbbihoz kellett ülnie Adriana Ferreyrnek, aki – idézik az ismerőst – ettől nem tűnt túl boldognak.
A 28 éves egykori szappanopera-színész 50 millió dollárra perelte be nemrég a magyar származású befektetőt, azt állítva, hogy Soros drága New York-i lakásokat ígért neki, de csak hitegette.
Ferreyr az állítja, hogy összevitatkozott Sorossal, s ekkor az üzletember megpofozta, fojtogatni próbálta, földhöz vágott egy lámpát, amelynek szilánkjai úgy felsértették a lábát, hogy a sebet össze kellett varrni.
A kapcsolat az incidens után is folytatódott. A pár a Francia Antillákon, Szent Bertalan-szigetén vakációzott, amikor Soros állítólag egy újabb lakást ajánlott fel Ferreyrnek, de ezt az ígéretét sem teljesítette. Adriana Ferreyr, aki jelenleg a New York-i Columbia Egyetemen hallgat közgazdaságtant, csalás, érzelmi stressz okozása és fizikai bántalmazás miatt követel kártérítést.
William Zabel, Soros György ügyvédje komolytalannak és megalapozatlannak nevezte a keresetet, és mint mondta, arra fog törekedni, hogy a bíróság azt utasítsa el. Zabel elismerte, hogy Soros rendszertelen, "nem kizárólagos" viszonyt folytatott a brazil hölggyel, aki szerinte hamis vádak alapján pénzt akar kipréselni a köztudottan igen gazdag ügyfeléből.
Az ügyvéd szerint a rendőrség kivizsgálta a 2010. augusztusi incidenst, és megállapította, hogy nem történt bántalmazás. Zabel szerint Soros "nem pofozta fel, nem fojtogatta" a nőt, és nem vágott hozzá egy lámpát.
A Forbes magazin márciusi számában 14,5 milliárd dollárra becsülte a pénteken 81. születésnapját ünneplő Soros György vagyonát.