Vajon érdemes-e százezreket kiadni egy Louis Vuitton vagy Hermes táskára, ha a szakértőkön kívül senki sem tudja azt megkülönböztetni a hamistól? A Niké, a Prado és Cucci-féle rikító elnevezések használata már rég a múlté. A luxus árucikkek hamisítói ma már nem kispályás csalók, a hamisítás igazi művészet lett.
A professzionális hamisítók gyakran hivatalos weboldalakon árulják a termékeiket. Az oldalak dizájnja általában megegyezik az eredetiével, hivatalos logókkal, termékleírásokkal tarkítva, sőt nem egynek még vevőszolgálata is van, olyan diszpécserekkel, akik ismerik azokat a frázisokat, amelyekkel ködösíteni lehet, és ki lehet bújni az egyenes válaszok alól. A különbség így gyakran csak az árakban látszik, no meg persze a megrendelt áru minőségében. De hány vásárlónak van összehasonlítási alapja? Hiszen akik az ilyen oldalakról rendelnek, azoknak fontos az ár, nem hiába mellőzik a márkakereskedéseket. Nagy valószínűséggel nincs otthon egy ugyanolyan márkájú hasonló termék, amellyel összehasonlítást lehetne végezni.