Shake life-style.hu 2011. június. 05. 14:01

Egészséges McDonalds-okat akar a kormány

A Fidesz frakcióvezetője a gyorséttermek ételkínálatát, működését szabályozó törvénytervezetről elmondta, annak...

A Fidesz frakcióvezetője a gyorséttermek ételkínálatát, működését szabályozó törvénytervezetről elmondta, annak elfogadása után a vendéglátó-ipari egységeknek hatékonyan kell majd tájékoztatniuk a fogyasztókat a kínálatukban szereplő ételek összetételéről, illetve azok alkotóelemeinek egészséget megterhelő, károsító hatásairól.

Így például – a dohánytermékekhez hasonlóan – figyelmeztető címkéken kell feltüntetniük a kalóriaértéket, illetve az ételek több más alkotóeleme, így a nátrium- és zsírtartalom is szerepelne a tájékoztatón. Kötelezően csökkentenék az elkészítés során használt transzzsír vagy koleszterin tartalmú zsiradék használatának lehetőségét is - tette hozzá. A tervezett változtatások egyik legfontosabb eleme, hogy a gyorséttermekben a gyermekeknek ajándékot csak olyan ételek mellé lehetne adni, amelyeknek csökkentett a kalória-, zsír- és sótartalma, ezáltal kevésbé okoz megterhelést egy növekedésben lévő szervezet számára. A tervek között szerepel, hogy a gyorsétteremláncok számára kötelezően előírnák sportterek, játszóterek kialakítását az éttermek mellett, illetve az egészséges táplálkozást népszerűsítő, az egészségtelen ételek káros hatásaira figyelmeztető tájékoztató anyagokat kell készíteniük a vendégek számára.

A jogszabálytervezetről a fideszes politikus egyeztetést kezdeményezett a Vidékfejlesztési, illetve a Nemzetgazdasági Minisztériummal, valamint az egészségügyi államtitkársággal; a törvényjavaslat kidolgozása során az Európai Unió vonatkozó irányelveit is figyelembe veszik majd.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?