Bizonyos körökben nem illik sikerlistás könyvekről szót ejteni, hiszen az önfeledt szórakozás, még ha minőségi is, annyira közönséges! Szerencsére mi nem tartozunk ezekbe a körökbe, szívesen röhögünk teli szájjal, izgulunk ezerrel és örömmel borzongunk szexről olvasva. Mivel Ken Follett mindezen mulatságokat mesteri módon hozza szinte minden könyvében, ezért most őszintén bevalljuk, mi szeretjük Ken Follettet.

Vonzalmunkat a szerző új könyve, az Évszázad-trilógia első része, A titánok bukása sem tette próbára, érzelmeink csak tovább mélyültek a pozitív irányba. Annak ellenére, hogy Follett ezúttal igazán kemény fába vágta a fejszéjét, némi erőlködés is szaglik a történet körül, olyan “majd én megmutatom nektek” fajta. Kedvenc sikerkönyv írónk azt vette a fejébe, hogy élvezhető módon tolja le a huszadik század történelmét az olvasók torkán. Értjük a kihívást, középkori balhékról meg a Vatikán titkairól bárki tud bestsellert írni, na de a makacsul merev brit arisztokratákból és Leninből egy szexi sztorit alkotni, az az igazi mestermunka. Nem akarunk túlzott elvárásokat gerjeszteni, ezért most rögtön eláruljuk, hogy Leninből még Ken Follettnek sem sikerült normális embert varázsolnia, ezért szerzőnk a huszadik század első húsz évét inkább jól megpakolta egyszerű földi halandókkal. A bemutatott emberi sorsok köre igen változatos, a sokszor feltűnő Fitzherbert gróf és nemesi haverjai mellett kapunk bányászokat, kurvákat, orosz munkásokat, mindenféle politikust és gengsztert, kötelező elemként pedig feministákat. Ha eddig ugyanis valakinek még nem tűnt volna fel, eláruljuk, hogy Ken Follett tényleg szereti a nőket.

Sajnos a korszak erkölcseinek megfelelően a Follettnél megszokott szexuális hév alábbhagy kicsit, viszont rekordszámú szűzhártya átszakításának lehetünk tanúi, majdnem minden földrészre jut egy. Az elvesztett ártatlanságok legalább olyan fontos szerepet játszanak a történetben, mint a politikai öntudatra ébredés, úgyhogy azokat az első alkalmakat akár szimbólumnak is tekinthetjük. A szex mellett az étlapon szerepel dráma, gyilkosságok, árulás, romantika, önfeláldozás és rengeteg csatajelenet is, amelyeknek ugyan nem néztünk utána, de Follettet ismerve simán lehet, hogy mind hiteles. Ahogy a parlamenti beszédek és egyéb sorsfordító mondatok is valóban elhangoztak vagy leíródtak valamikor, elképesztő méretű kutatás folytattak A titánok bukásának történelmi alapjainak felépítéséhez. A szórakozás azonban tökéletesen emészthetővé teszi a valóságot, részünkről ajánlott (vagy akár kötelező) olvasmánnyá tennénk a felsőtagozatosok és a gimnazisták számára, mert Follett könyvén keresztül végre valóban érthetővé válik, mi is történt velünk az 1900-as évek elején és később, hogyan és miért alakultak át a társadalmak. Ráadásul mindezt bűnbak keresés és hibáztatás nélkül, minden résztvevő felelősségét bemutatva, ez ám igazi truváj. Szerintünk ennyi tudásért igazán nem nagy ár az a kis szex, legalább jobban értékelik majd saját lehetőségeiket azok a büdös kölkök.

Persze a könyv külseje megint csak riasztó, mint Az idők végezetéig esetében is, keménykötés, kb. másfél kiló, a trilógia három kötete egy fél polcot elfoglal majd. De A titánok bukása nem a külsejétől lesz jelentős és mivel az újraolvasás sincs kizárva, majdhogynem indokolt a nehéz papír és a külön borító. A fordítás is jól sikerült és hálatelt szívvel gondolunk a mesterre, valamint a szerkesztőkre, amiért ellenálltak a gigászi cliffhanger csábításának és aránylag nyugisan zárták le az első részt. Azért igen várjuk a következő kötetet.