2010. január. 09. 10:41 hvg.hu Utolsó frissítés: 2010. január. 09. 12:42 Shake

Osztálytársával ölette meg anyját egy középiskolás az USA-ban

Túlzott szigora miatt megölette anyját egy középiskolás egy osztálytársával az Egyesült Államokban.

A 17 éves fiú egy 18 évest bérelt fel a gyilkosságra. 4 ezer dollárt - 760 ezer forintot - ígért neki, és az osztálytárs végre is hajtotta a megbízást, agyonszúrta a 43 éves anyát tavaly november 25-én. A rendőrséget fia hívta fel, mondván, hogy éjszakai mulatságból hazatérve talált rá megkéselt anyjára. Mostanra lelepleződtek, és mindkét gyerek bevallotta a tettet.     

Az áldozat családját először az asszony halála sújtotta le, most pedig az igazság. A család muszlim vallású. Az anya - rokonai elmondása szerint - semmivel sem fogta szigorúbban fiát, mint más iszlám családok a gyerekeiket.
   
A gyilkosra azért terelődött a rendőrség gyanúja, mert december 4-én kábítószer birtoklása miatt bekerült hozzájuk, és a nyomozóknak elmondta, hogy barátságban van a felbujtóval.

Címkék
hvg360 Lenthár Balázs 2025. január. 09. 19:30

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Az alig tíz éve egyesült Budapest első szenzációs bűnügye volt Mailáth György országbíró meggyilkolása, hiszen a korabeli magyar állam legfőbb közjogi méltóságainak egyike vált bűncselekmény áldozatává. A minden információmorzsára éhes közérdeklődés komolyan hátráltatta a nyomozói munkát, amit a sajtó is csak nehezített, ugyanis a legvadabb feltételezéseket is tényként tálalta. Századforulós bűntényekről szóló sorozatunk első része.