2009. november. 12. 10:47 hvg.hu Utolsó frissítés: 2009. november. 12. 11:00 Shake

Társkeresés: a "szép emberek" szerint a britek a legrondábbak

A britek a világ legrondább emberei között vannak – derült ki a BeautifulPeople.com révén – írja az Ananova hírügynökség.

A szolgáltatást csak olyanok vehetik igénybe, akiket kellően gyönyörűnek talál a zsűri, azaz a honlap tagsága. Két napon át mérlegelhetik a jelentkező fotója és életrajza alapján, hogy felvételt nyerjen-e.

A sikerráta igen alacsony a britek esetében: 8 brit férfiból egy, húsz nőből meg 3 jut be a „klubba”. A svéd férfiak esetében ugyanakkor háromból csaknem kettőt felvesznek, a norvég nők közül pedig négyből hármat. A két nem közül ezek a nációk a legsikeresebbek.

A honlap 2002-ben jött létre Dániában elit társközvetítési célból. Britek közül eddig 295 ezren jelentkeztek tagnak, de csak 35 ezren feleltek meg. Az Ananova brit hírügynökség jelentése arra nem tért ki, hogy hány gyönyörűsége van a honlapnak, arra viszont igen, hogy az utóbbi két hétben 190 országból 1,8 millióan jelentkeztek, de csak 360 ezren feleltek meg.

Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.