2009. május. 07. 20:04 Utolsó frissítés: 2009. május. 07. 21:18 Shake

A nők többet olvasnak, mint a férfiak

Egy napokban közzétett kutatás eredményei szerint a brit nők sokkal lelkesebben és kitartóbban olvasnak, mint az ellenkező nem képviselői. Míg a nők közel fele szinte falja a könyveket, addig ez a szokás a férfiaknak csak a negyedére jellemző – írja a Telegraph Online.

Jelentős különbségeket tárt fel egy nemrégiben közétett brit kutatás a férfiak és a nők olvasási szokásai között. A 2000 fő megkérdezésével végzett felmérés eredményei szerint a nők sokkal többet és kitartóbban olvasnak, mint a férfiak. Ugyanakkor a két nem körében hasonló arányban vannak azok, akik csak gyűjtik, de nem olvassák a könyveket, és azok, akik egyszerre több félig olvasott könyvet tartanak az éjjeliszekrényükön.

A kutatók a válaszok alapján négy jól elkülönülő kategóriába tudták besorolni a megkérdezetteket. Mohó olvasóknak tekintették azokat, akik gyakorlatilag nem bírják letenni a könyvet, amíg be nem fejezik, és akik ilyenformán hosszú listát írhatnának azokról a címekről, amiket egy év alatt elolvasnak. A válaszok alapján a nők közel fele, 48 százaléka tartozik ebbe a kategóriába, míg ez a szokás a férfiaknak csak 26 százalékára jellemző. Lassú olvasóknak minősítették a kutatók azokat, akik alig egy-két könyvet olvasnak el egy évben. Ezek a személyek általában lassan, megfontoltan olvasnak. Ebbe a kategóriába közel kétszer annyi férfi, mint nő tartozik. A válaszok alapján a férfiak 32, a nők 18 százalékát sorolták ide. A harmadik kategóriát azok képezték, akiknek a könyvespolca tele van ugyan könyvekkel, de a nagy részüket soha nem olvasták el. Ez a szokás hasonló arányban jellemző a két nemre, a nők 17, a férfiak 20 százaléka sorolható ide. Végül, a férfiak és nők aránya egyező arányban (12-12 százalék) vannak azok, akik elkezdenek egy könyvet, majd a felénél egy másikba fognak bele.

Magyarországon a Felvételi Információs Szolgálat végzett hasonló kutatást 2007-ben, a középiskolás fiúk és lányok, valamint tanáraik olvasási szokásait mérték fel - tájékoztatott az ELTE Társadalomtudományi Kara hírlevelében. A kutatás 425 középiskola 23 682 diákjának részvételével zajlott. Az eredmények alapján a kutatók megállapították, hogy a 10., 11. és 12. osztályos lányok és fiúk olvasási szokásai között jelentős különbségek vannak, emellett a tanáraik megkérdezése alapján úgy ítélték meg, hogy ez a különbség az életkor emelkedésével is megmarad.

A válaszok alapján kiderült, hogy míg a lányok 42 százaléka gyakran olvas szórakoztató könyveket, addig a fiúk körében ez az arány csak 31 százalék. Emellett a szépirodalmi művek tekintetében is érzékelhető a különbség: a lányok 20, a fiúk 13 százaléka válaszolt úgy, hogy rendszeresen olvas komolyabb irodalmi műveket. A megkérdezett tanárok körében magasabb az olvasási hajlandóság, de a nemi különbség itt is egyértelmű. A női tanerők több mint fele, a férfi tanárok közel harmada olvas rendszeresen.

"Annak, hogy a nők többet olvasnak a kutatások szerint, több oka is lehet. Talán a legfontosabb, hogy a társadalmi szerepelvárásoknak való megfelelési vágy erősebb a nők körében. Így ők inkább törekednek arra, hogy a társadalmi normákhoz igazodva olvasottak legyenek, vagy legalább azt mondják, amikor egy kutatásban megkérdezik ezt. Ráadásul a legtöbb családban a nőkre hárul a gyereknevelés feladata, aminek része a gyerekkel való tanulás, így emiatt is jobban motiváltak az olvasásban" – értelmezi az egy irányba mutató kutatásokat Heller Mária, az ELTE Társadalomtudományi Karának médiakutatással foglalkozó tanára.

Heller szerint az is könnyen oka lehet a különbségnek, hogy az utóbbi időben megszaporodtak a speciálisan nőknek szóló lektűrök, amelyek kellemes kikapcsolódást nyújtanak szinte minden társadalmi rétegnek, ezért rendkívül népszerűek.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.