2009. május. 08. 06:05 Utolsó frissítés: 2009. május. 07. 21:50 Shake

Fel kellett építeni a Szent Péter bazilikát az új Dan Brown-film kedvéért

Bár a római egyháznak nem kedvence Dan Brown, a sikerszerző, és ezért nagy gyanakvással figyelték az író újabb könyvének megfilmesítését, lassacskán kezdenek megenyhülni, “egyszerű thrillernek” nevezték a legfrissebb moziverziót.

Senkit sem lepett meg, hogy Dan Brown legismertebb könyve, A Da Vinci kód nem lopta be magát a katolikus egyház szívébe. Brown nem vette túl komolyan sem a Bibliát, sem a dogmákat; bátran összefektette Jézust Mária Magdolnával, még utódokat is ajándékozott nekik, akiket aztán, a történet szerint, a katolikusok évszázadok óta próbálnak kiirtani. A könyvben előzménynek számító, de a filmes változatban folytatásként megírt Angyalok és démonok ehhez képest igen kedves a római szervezethez, hiszen épp egy ellene szőtt összeesküvés áll a sztori középpontjában. Ezért Ron Howard, A Da Vinci kód rendezője és Tom Hanks, a film sztárja azt gondolták, szívesen fogadja majd őket a pápa udvartartása. 

A keresztények azonban ezúttal nem gyakorolták a megbocsátás nemes gesztusát; annyira zokon vették az előző részt, amely csak még népszerűbbé tette a számukra oly taszító mesét Jézusról, hogy kitiltották az Angyalok és démonok forgatóstábját a Vatikánból, pedig még a csinos Ewan McGregort is megkapták a jó pap szerepére. Emiatt fel kellett építeni a Szent Péter bazilikát, Ron Howard egyenesen a forgatás szabotálásával vádolta a Vatikánt, és Tom Hanks is szívhezszólóan panaszkodott, amiért nem tarthatják a premiert a valódi helyszínen.

Az alkotók szerint számos alkalommal próbálták egyházi döntéshozóknak megmutatni a filmet, hogy eloszlassák kétségeiket, de gyakorlatilag szóba sem álltak velük. Pedig az Angyalok és démonok a trailerje alapján igazán nem látszik veszélyesnek, közönséges és kissé zavaros, szinte már blőd kalandfilm, amiből ezúttal még Audrey Tautou is kimaradt.

A bemutató közeledtével - Magyarországon május 13-án lesz - azért már más hangok, még néhány humoros megjegyzés is hallatszik a Vatikán környékéről. A Daily Variety szerint Federico Lombardi atya, a pápa sajtósa azt mondta, “csak akkor kommentálom a filmet, ha a film produkciós stábja ezer évre, tíz példányban előfizet a hivatalos lapunkra”. John Wauck atya pedig, aki a Szent Kereszt nevű római egyetemen tanít irodalmat és történelmet, “egyszerű thrillernek” nevezte az Angyalok és démonokat. Pedig néhány napja még egy katolikus-hindu tengely is létrejönni látszott, amikor hindu vallási tanítók csatlakoztak a felháborodáshoz, azt állítva, hogy a film “a hívők érzelmeivel játszik a kereskedelmi mohóság miatt”.  A bevétel valóban nem másodlagos szempont sem a gyártók, sem a forgalmazók számára, ám ezt a problémát a hírek szerint a Vatikán is igen jól ismeri.

KM

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.