Emberi maradványok Steve Fossett gépének roncsainál
Meglett Steve Fossett jogosítványa, cipője, hitelkártyái és újabb emberi maradványok is előbukkantak Kalifornia keleti hegyvidékén, ahol megtalálták a tavaly eltűnt kalandvágyó amerikai milliomos repülőgépének roncsait.
A több mint 3000 méter magas Sierra Nevada hegységben a tél beállta előtti utolsó kutatóakció során találták meg a maradványokat a roncsok nehezen megközelíthető lelőhelyének közelében. A szétszóródott személyes tárgyakon harapásnyomok látszanak, valószínűleg vadállatok hurcolták el őket a szerencsétlenség helyszínéről.
Fossett egymotoros gépének roncsait október elején találták meg. Ezeket már elszállították és szakértők vizsgálják, hogy fényt derítsenek a baleset körülményeire. A hónap elején apró csonttöredékeket is felleltek a gép darabjai között, de a maradványokból a csekély mennyiség miatt nem lehetett minden kétséget kizáró DNS-vizsgálati eredményre jutni.
A most megtalált emberi maradványok alapján már elvégezhető a laborvizsgálat, az eredmények a jövő hétre lesznek meg - közölték a hatóságok helyi idő szerint csütörtökön.
A 63 éves milliomost utoljára 2007. szeptember 3-án látták, amikor Bellanca nevű gépével felszállt egy nevadai farmról, hogy megfelelő helyszínt keressen egy autós sebességi rekordkísérlethez. A Nevada állami légi és szárazföldi mentőcsapatok egy hónapig kutattak utána, 52 ezer négyzetkilométernyi területet fésültek át. Még búvárokat is bevetettek, hogy vizsgáljanak át egy tavat, de a különc üzletember nyomát sem találták.
A hatósági kutatóakció leállítása után a család és a barátok még több mint egymillió dollárt költöttek Fossett felkutatására, minden eredmény nélkül. Felesége kérésére idén februárban hivatalosan halottnak nyilvánították, egy hegymászó aztán szeptember végén rátalált az igazolványaira és egy ruhadarabjára, továbbá ezer dollárnyi készpénzre egy cserjésben a Sierra Nevada keleti oldalán fekvő Mammoth Lakes település közelében. Október 2-án a hatóságok megtalálták Fossett gépének roncsait is.
Steve Fossett összesen 125 - főként repülési - világcsúcsot állított fel. A csúcsgyártást 55 éves korában kezdte. Egyebek mellett körbeutazta léghajóval a Földet, bejárta Alaszkát kutyaszánnal, átúszta a La Manche-csatornát, 2005-ben pedig 42 ezer kilométert tett meg egyhuzamban repülővel a bolygó körül egyedül.