2008. október. 23. 09:33 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 23. 09:36 Shake

Szereted a tokaszalonnát? Szívből, igazán? Legyél párttag!

Az ukrajnai Luckban megalakult a szalonnaszeretők pártja. A zsíros "politikai" esemény az éves szalonnaünnepen történt.

A fesztiválon elkészült a világ legnagyobbnak mondott szalonnatortája, amely több mint hatórás munkát és egy mázsa szalonnát "vett fel" - olvasható a RIA Novosztyi orosz hírügynökség honlapján. A torta összesen nyolc réteg szalonnából állt, amelyek mindegyike félszáz vékonyabb réteget foglalt magában. A kreáció magassága elérte az 1,6 métert, a rétegek összterülete pedig csaknem 29 négyzetmétert tett ki.

A rendezvény érdekességei közé tartozott a 23 méteres szalonnás szendvics elkészítése. Ez azonban 70 méterrel elmaradt a tavalyi szalonnaünnepitől.

Nem sikerült a rekordkísérlet a gyorsasági szalonnaevő-verseny résztvevőinek sem. A legjobb szalonnafaló címéért összesen nyolc versenyző mérkőzött meg. Egy kiló szalonnát kellett bekebelezniük kenyérrel és hagymával, az étket pedig vízzel öblíthették le. A rekordkísérlet egyébként a résztvevők egybehangzó véleménye szerint azért nem sikerült, mert a rendezők nem gondoskodtak sóról.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.