2008. október. 08. 08:29 MTI Utolsó frissítés: 2008. október. 08. 08:31 Shake

Bruce Lee ötven részben

Bruce Lee 35 éve elhunyt kungfusztárról minden korábbi életrajzi filmjénél részletesebb tévésorozatot sugároz vasárnaptól a kínai állami televízió.

Az ötven epizódból álló szériát, amely 50 millió jüanba (1,3 milliárd Ft) került, kilenc hónap alatt vették fel Kínában, Hongkongban, Makaón, az Egyesült Államokban és Olaszországban – közölte Jü Seng-li, a sorozat producere.

A 32 éves korában meghalt nemzetközi akciósztár hatvanas-hetvenes években forgatott mozijai csak a nyolcvanas években jutottak el videón a kínai közönséghez, ám ha megkésve is, de halála után afféle nemzeti hőssé vált a kínai közönség és az állami vezetés szemében. Lee büszkén hangoztatta, hogy kínai, s az általa alakított mozihősök mind aláhúzták ezt a szívből jövő, ugyanakkor a politikának is kedves retorikát.

Azzal azonban ez a sorozat is adós marad, hogy vajon személyesen hogyan vélekedett a kommunista hatalomról.

– Mi csak a dicsőséges oldaláról ismertük Bruce Lee-t, ahogy győztesen kikerült a küzdelmekből. Azt nagyon kevesen tudták, hányszor sérült meg – fogalmazott Danny Chan kungfuszínész, aki a sorozat főszerepét alakítja.

„Beírta az angol szótárakba a kungfu szót. Felkeltette az emberek érdeklődését Kína iránt” – méltatta Lee-t az állami televízió illetékese.

A vasárnaptól naponta sugárzott Bruce Lee legendája, amely az első kínai sorozat az akciósztárról, a színész hongkongi tinédzserkorával kezdődik és amerikai karrierjén át korai haláláig aprólékos részletességgel meséli el az élettörténetét, olyan vonásokat sem kihagyva ábrázolásából, mint hogy utálta a csótányokat.

A tévésorozat Lee családjának beleegyezésével készült, a színész lánya, Shannon Lee Keasler jóváhagyta a forgatókönyvet, és executive producerként a stáblistában is szerepel.

„Nagyon szerettem a filmjeit. Remek stílusban harcol. A fiúk szeretik az erőszakot. Hazafiasság érződik a mozijaiban – mindig külföldiek ellen küzd. Boldog voltam, amikor a filmjeit néztem” – mondta Csia Csang-ko, a sorozat rendezője.

Az életrajzi sorozat sugárzását eredetileg az olimpiára időzítették, de a sanghaji földrengés 70 ezer áldozata iránti kegyeletből elhalasztották.