Lousie Brown, az első kémcsőben létrejött bébi az idén harminc éves. Később több millió másik követte őt, ezért az in vitro mesterséges megtermékenyítést ma már teljesen hétköznapi eljárásnak tekintjük. Ám a páciensek 75 százalékánál a módszer nem működött. A klinikák ezeknek a pácienseknek nem ajánlanak segítséget a kudarc feldolgozására, egyszerűen elvárják tőlük, hogy maguktól és lehetőleg csendben tegyék túl magukat a szomorú „ügyön”.

A 44 éves Caroline Gallup két kezelés után adta fel a reményt, és nemrég kampányba kezdett annak érdekében, hogy az eljáráson meggazdagodott klinikák és az angol Állami Egészségügyi Intézet (NHS) forgasson vissza komolyabb összeget a profitból azoknak a pszichiátriai támogatására, akik kudarcot vallottak. Gallup azt is szeretné, hogy a megtermékenyítéssel foglakozó klinikák finanszírozzanak tanulmányokat azzal kapcsolatban, hogy mi történik a gyermektelenül maradt házaspárok életével.

2000-ben egy kisebb vizsgálat 76 házaspár életét figyelte a sikertelen kezeléseket követő öt évben. A Human Fertility című orvosi szaklapban a következő konklúzió jelent meg erről: „Nagyon fontos, hogy a kezelésre jelentkező nőket jobban felkészítsük az esetleges kudarc lehetőségére, és ha ez bekövetkezik, és további kezelés nem lehetséges, akkor a pszichológiai tanácsadás és terápia rendelkezésükre álljon.” Ez a vélemény teljesen egybevág a Hull Egyetem támogatásában megjelent írás észrevételeivel. Mindkét vélemény süket fülekre talált a hatóságoknál, amikor a Human Fertilisation and Embryology Authority „az utókezelést és a pszichiátriai támogatást hatáskörön kívülinek találta, mivel az intézmény csak a mesterséges megtermékenyítés eljárási lefolyását szabályozza”.

Caroline Gallup szerint ez nem helyes hozzáállás. „Amikor valaki a kezelésre jelentkezik, akkor muszáj hinnünk a sikerben, a remény pedig ott van egészen addig, amíg újból és újból próbálkozunk. Ezért a klinikáknak morális kötelességük lenne a segítségnyújtás azoknak a családoknak, ahol ez a remény elpárolog” - indokolja Gallup a nézeteit a The Times angol napilapnak.

A klinikák természetesen közlik a páciensekkel, hogy az esély a sikerre csupán 25 százalék, de a reménykedő házaspárok a helyzetüknél fogva nincsenek abban a pozícióban, hogy ezt az információt teljesen elfogadják. Ha mégis megértik a tényeket, akkor totálisan optimistának kell lenniük ahhoz, hogy e sötét kilátások ellenére is reménnyel induljanak neki a kezelésnek. A stresszfaktor azzal nő elviselhetetlenné, hogy a kezelések költségei nagyon sok családot teljes anyagi csődbe juttatnak, így pszichiátriai kezelésre már nem is marad anyagi háttér.

A More To Life alapítvány évi 5000 forint körüli tagsági díjért szociális támogatást nyújt a sikertelen kezelésen átesett házaspároknak azzal, hogy összehozza őket, így tapasztalatokat és tanácsokat cserélhetnek. Az alapítvány abban is segíti ezeket az embereket, hogy baráti körüket és szociális hálózatukat bővíteni tudják, és új célt és irányt találjanak az életükben. Mert ezeknek a pároknak újra kell tervezniük és építeniük az életüket, miután ráébrednek, hogy a családalapítás a számukra nem lehetséges. Meglepő - és némiképpen ironikus - módon a válás azonban sokkal alacsonyabb a gyermektelen párok között, mint a gyermekekkel élők körében.

Krisztina O'Brien