2008. április. 18. 10:46 Utolsó frissítés: 2008. április. 18. 10:48 Shake

Kétmillió dollárral vágta át az eBay-t

Három éve tartó nyomozás után várhatóan ma 29 napra előzetes letartóztatásba helyezik a tegnap elcsípett, a „cyberspace terroristájának” is nevezett, 20 esztendős bukaresti Vlad Duiculescut, aki a becslések szerint legalább két millió dollárt csalt el az eBay ügyfeleitől.

A Vladutz néven ténykedő fiatalembert 2005 óta keresi az amerikai Secret Service, miután a cég tulajdonosai ismeretlen támadó ellen feljelentést tettek. Azt hamar kiderítették, hogy az eBay vásárlóinak folyószámláit valaki Romániából nullázza le, de képtelenek voltak a nyomára bukkanni. Később bevonták a szervezett bűnözés és terrorcselekedetek elleni román hivatalt (DIICOT), és a titkosszolgálatokkal együtt háromévi kurkászás után sikerült elcsípni a Bukarestben egy külvárosi lakásból ügyeskedő Vladutzot, aki sok álmatlan éjszakát okozott a megtámadott portál tulajdonosainak. Kiderült, hogy megszerezte az eBay alkalmazottak azonosító számait is, és ezek felhasználásával csapta be az ügyfeleket.

Állítólag úgy bukott le, hogy az eBay alkalmazottaknak eladásra kínálta az általa használt programot, amellyel feltörhette a biztonsági rendszert. Ha sikerül rábizonyítani a lopásokat, akkor 15 évi börtönbüntetést is kiszabhatnak rá.

Vladutz esete nem egyedülálló, egy aradi adattolvajt, Victor Faurt a NASA perelt be adatbázisa feltöréséért, és követel rajta 1,5 millió dolláros kártérítést

Irházi János / Arad

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.