A szakállas nő és a kétfejű borjú múzeuma
Újabb látványosság növeli a New York-i Times Square óriási forgalmát. Ez a "Ripley Hiszed vagy Nem” (Believe it or not) múzeuma, amelyet egy XX. századi világutazó gyűjtött össze mintegy 200 országban tett látogatásai során.
A múzeum alapítója, Robert Ripley kizárólag a normálistól eltérő, különös tárgyak, emberek, állatok felfedezésének szentelte életét, és ezekből, illetve másolataikból hozta létre több mint 20 ezer fotóból és 20 ezer tárgyból álló gyűjteményét.
Ezeket kezdetben képregény-újságban jelentette meg, majd gyerekeknek szóló könyvekben. De meghódította hobbijával a rádiós és tv-sorozatokat is. Végül létrehozta a múzeumot, illetve egy múzeumhálózatot, mert a New York-ihoz hasonlókat működtet más amerikai városokban is.
A látogatót az ajtóban a szakállas nő és kísérője viaszfigurája fogadja, bent a világ legmagasabb emberének fotói, egy kitömött hatlábú tehén és egy kétfejű borjú. A kiállított tárgyak között látható egy háromlábú ember fotója, egy vitrinben John F. Kennedy hajszálai, és egy cápa gyomrának tartalma: egy evezőlapát, több alsónadrág, egy háló, csavarok, egy nadrágszíj és egy marhaláb.