"Nem ülnék le velük vacsorázni"
Felemás helyzetben van egy könyvkiadó akkor, ha egy sikermozi megjelenéséhez időzíti a film alapjául szolgáló regény - jelen esetben képregény - magyarítását. 300, papíron, magyarul.
Egyrészt biztos, hogy a film nélkül soha nem adna el annyi képregényt, mint valószínűleg ezzel az ügyes húzással (az első hétvégén hetvenezer magyar váltott jegyet a 300-ra, így a kiadó már akkor dörzsölheti a kezét, ha csak minden századik néző megy el a könyvesboltokba), másrészt azonban folyamatosan szembesülnie kell azzal, hogy a kritikusok lépten-nyomon megpróbálják összehasonlítani a két terméket - a rajzot a mozgóképpel. E sorok írója ettől eltekint, akárcsak a spártaiak történetének leírásától, ehelyett kedvcsinálóként ideilleszti azoknak a fanatikusoknak a munkáját, akik a film trailere alá bevágták a képregény megfelelő kockáit.
Filmből rajz, rajzból film
Művének elkészítésekor Millert bevallása szerint egy 1962-es film, a Pesten tanult Rudolph Máté rendezte 300 spártai című alkotás inspirálta, amit még gyerekként látott a moziban (a kör 2007-ben zárult be, amikor a mozi szülte képregényből újabb mozifilm született). A duplaszélességű oldalakból álló képregény első darabja 1998 májusában került a nyilvánosság elé, a Dark Horse kiadó jóvoltából, 1999-ben pedig már három Eisner Awards díjat tudhatott maga mögött.
Az egyenlőtlen és esélytelennek tűnő küzdelem Miller korábbi műveiben is megjelenik, többek között az 1994 novembere és 1995 márciusa között publikált Big Fat Kill címet viselő, a sorozatban az ötödik Sin City könyvben is (ez az epizód egyébként része a Miller-Rodriguez rendezte Sin City című mozifilmnek is). Bevallása szerint Miller tudatosan tette be e motívumot a történetbe, ahogy ő mondja, kutyamódra körbejelölve a területet, hogy másnak eszébe se jusson ráugrani a témára. "Akkor már tudtam, hogy a 300 lesz a következő munkám, de csak akkoriban kezdtem el a kutatásokat" - emlékszik vissza Miller.
A 300 magyar kiadása hozza a kiadótól megszokott minőséget, látszik rajta a türelem és a gondosság, amit a könyv létrehozására fordítottak. Az egyedüli visszatartó erő a kiadvány megvásárlásától a viszonylag magas ár lehet, talán a kiadók úgy gondolták: a mozinak köszönhető hátszél segítségével még így is elmegy.