2007. március. 23. 16:26 Utolsó frissítés: 2007. március. 23. 16:29 Shake

Szex és erőszak lassítva - videó és galéria

Irán szerint hazug a 300 spártai katona küzdelmét bemutató új film perzsa ábrázolása.

Kevés olyan filmet mutatnak be nálunk, amelynél akkora a megelőző várakozás, hogy a premier napján 00:00 órás vetítéssel kell a rajongókban felgyülemlett feszültséget oldani. Ilyen volt a Csillagok háborúja és a Gyűrűk ura, most pedig a 300 is belépett ebbe az illusztris klubba. A 300-at már az első trailer bemutatása óta fokozott figyelem övezte, a képek alapján egyértelmű volt a látványközpontú forgatókönyv, az erőszak igen részletes bemutatása és a digitális technika lehetőségeinek maximális kihasználása, sőt, még néhány erotikus ígéret is belefért a rövid videóba.

Galéria
A filmet látva bátran állíthatjuk, a 300 trailere valóban csak ízelítő, ígéret volt, amelyet a film teljes egészében valóra váltott. A történet aránylag ismert és, bár a film alapjául szolgáló képregény szerzőjét, Frank Millert pont a sztori ihlette meg, valójában nem túlságosan fontos, inkább csak ürügy a klasszikus témák - harc, árulás, önfeláldozás, szerelem, szex - bemutatására. Az alkotás már az első hétvégén behozta az elkészítésére fordított 60 millió dollárt, ami egyáltalán nem csoda, hiszen manapság, a házimozi korában, már pontosan ezért az élményért érdemes még mindig filmszínházba jegyet venni.

A harci jeleneteket persze sokan kritizálták a túlságosan sok vér, a levegőben repkedő emberi testrészek, a cenzorok kifejezésével élve: az öncélú erőszak miatt. Bár valóban folyton fröccsen valamilyen emberi testnedv és gyakoriak az önálló lábak, fejek a vásznon, az ábrázolás képregényszerűsége miatt mindez mégsem feltétlenül hányingerkeltő, ellentétben mondjuk a Hideghegy csatajelenetével.

 A film még az ENSZ-ben is vitatémává vált, az iráni küldöttség a támadó perzsák ábrázolását igaztalannak érzi, szerintük "a film az iráni történelemről az elvárható minimális igazságot sem tartalmazza", és "durván démonizálja a perzsákat". Sőt, az egyik iráni kulturális vezető szerint a 300 az amerikai iszlámellenes propaganda hadjárat része.

A rendező szerint bármilyen politikai üzenet keresése a történetben nonszensz, az csupán szórakoztatás. A filmet látva valószínűbb, hogy az irániakat valami egészen más zavarhatta. A perzsák ugyanis egyáltalán nem gonoszak a filmben, legalábbis közösségként semmiképpen sem, ők csak azt teszik, amit a királyuk parancsol nekik. Még vezérük, a magát istennek képzelő Xerxész sem gonosz, inkább mondható egy szellemi egészség területén láthatóan kihívásokkal küszködő, rendkívül hiú fiatalembernek.

Xerxész király két csata közt, pihenésképpen a sátrában a spártai királyságban megismert, szépen fotografált, egészséges házastársi szex helyett mindenféle devianciákkal szórakoztatja magát, mint például léha hastáncosnők, hermafroditák és leszbikus leányok live show-ja. Ezt egyébként nyugodtan kifogásolhatná az iráni küldöttség, mivel a perzsa vezető ábrázolása valóban eléggé történelmietlenre sikeredett, ezt Paul Cartledge, a cambridge-i egyetem görög történelem professzora, aki a film tanácsadója volt, szakmai kérdésekben is igazolja.

"A film egyszerre mutat be hamis dolgokat, például, hogy a perzsa király egy furcsa óriás volt tele piercinggel, és igaz tényeket is, ahogy a spártaiak valóban a görög szövetség vezető tagjaként harcoltak." - nyilatkozta Cartledge professzor. De persze egy ókori személy szexuális szokásainak ábrázolását sérelmezni nem lenne túl elegáns, sokkal jobban hangzik politikai üzenetre panaszkodni.

Kádár Mónika

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.