2007. február. 06. 16:48 MTI Utolsó frissítés: 2007. február. 06. 16:46 Shake

Mégsem öngyilkosság okozta a slágergyáros halálát?

Másfél héttel a cseh könnyűzenei élet egyik kiválóságának hirtelen halála után egyre több olyan bizonyíték kerül napvilágra, amelyek az öngyilkosság helyett inkább gyilkosságra vallanak - értesült a Havariapress.

A boncolásról készült jegyzőkönyvben az szerepel ugyan, hogy öngyilkosság történt és a hatvannyolc éves slágerszerző a mellette talált fegyverrel lőtte agyon magát vidéki házukban. Időközben azonban az egyik cseh bulvárlap közzétett egy felvételt a holttestről, amelyen csak a keze látható az ujjak között a gyilkos fegyverrel.

Bűnügyi szakértők a kép alapján azt állapították meg, hogy furcsa a fegyver helyzete: mint az egyikük a sajtónak nyilatkozta, öngyilkosság esetén a halál beálltakor a kéz vagy görcsösen szorítja a pisztolyt, vagy - leggyakrabban - kiesik a kézből a fegyver, de semmiképp sem találhatják meg olyan helyzetben az ujjak között, mint a slágerszerző esetében. Ráadásul a hírügynökség értesülése szerint az áldozat zenészbarátai is kizártnak tartják, hogy az aktívan alkotó művész önkezűleg vetett volna véget életének, több zenei projektben vett részt  és színházi bemutatóra készült. Az egyik cseh filmrendező az állította, tudomása van arról, hogy a bűnügyet vizsgáló rendőri körökben is ugyanez a vélemény.
 
Furcsa az is, hogy a zeneszerző mobilját nem találták meg, a nálánál jóval fiatalabb élettársa sem tud hollétéről. Az is rejtély, hogy a végzetes pillanatokban miért nem volt mellette kutyája sem. Értesüléseink szerint Vladislav Husák cseh országos rendőrkapitány ígéretet tett arra, hogy a rendőrség a halálesetet újra kivizsgálja. Nemcsak a boncolásnak kell alátámasztania azt, hogy öngyilkosság történt, hanem a rendelkezésre álló bizonyítékok összességének is, vélte a rendőrfönök. A múlt vasárnap holtan talált zeneszerzőt a magyar közönség is jól ismeri, hiszen ő szerezte több cseh sláger zenéjét, így Karel Gott Lady Karneváljának dallamait is ő komponálta.

hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.