Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A hatalomittasok dominanciajelzéseket lövellnek szét, fontos, hogy a környezetük tisztában legyen azzal, ki az erősebb. A hierarchia csúcsán lenni azonban nem csupa boldogság.
Van, akiben egyszerűen megvan. Ő felbukkan a társai között, és mindenki akaratlanul is azt kezdi el figyelni, megfelelően viselkedik-e a jelenlétében. „Ugye, nem követek el kihágást? Annak könnyen rossz vége lehet.” A bátrabbak vitába és konfliktusba keverednek vele, amivel aztán inkább megégetik magukat, mint győznek. Azt szokás mondani, hogy „jó kiállása” van, talán nem ő a legnagyobb termetű, de valahogy mégis ő tűnik a legerősebbnek. Persze nem kell fitogtatnia a fizikai adottságait – elég, ha megjelenik, és máris nyeregben van. Amit akar, az övé lesz, és többnyire még kérnie sem kell. Ez egyszerűen jár.
A fenti sorok vajon jó kapcsolatokkal büszkélkedő, politikailag befolyásos személyről vagy egy domináns hím csimpánzról szólnak? Jobban meggondolva, nincs is akkora különbség. Ezt ne vegye senki a szívére, a főemlősök társadalmi berendezkedése meglepően hasonló a miénkhez, és ebben a rendszerben elfoglalt pozícióinkat is szinte azonos módszerekkel igyekszünk megvédeni azoktól, akik a helyünkre pályáznak.
Trump ketrece
Ha félreérthetetlen politikai erőfitogtatásról van szó, sokan a volt amerikai elnökre, Donald Trumpra gondolnak, pontosabban hírhedt kézfogására, ami felér egy hadüzenettel. Trump nem elégedett meg a csonttörő kézszorítással – ezt csak az érezheti, aki a fogadó oldalon van. Látványosabb taktikát választott, és a kézfogás befejező lépéseként maga felé rántotta az aktuális kézfogó partnert, akinek minden erejét be kellett vetnie, hogy tartsa a pozícióját, konkrét és átvitt értelemben is. Ez egyszerre erőt kifejező és kihívó mozdulat, mintha csak azt mondaná: „Akarsz tőlem valamit? Nézz meg jól, és gondold át újra!”
Frans de Waal holland főemlőskutató a saját elmondása szerint igazi Trump-rajongó – nem annyira a politikája miatt, sokkal inkább azért, mert általa kifogástalanul lehet szemléltetni a főemlősök és az emberek dominanciajelzései közötti hasonlóságokat. A volt elnök a viták során elmélyítette a hangját, és olyan testhelyzetet vett fel, amelyben nagyobbnak tűnt a vetélytársánál. Szavaival utalt olykor arra is, hogy egyesek a porban is csúsztak volna előtte a támogatásáért, pontosan úgy, ahogyan azt az alacsony rangú hímek teszik az alfa előtt.
Trump, bár iskolapéldája az emberi dominanciajelzéseknek, nem az egyetlen, aki ezeket használja, sőt – ezek egészen mindennapos részei a testbeszédnek és a kommunikációnak. Minden olyan faj, amely társadalomban él, kénytelen hierarchikus viszonyokat kialakítani.
Ez természetesen az emberekre is igaz. A mi helyzetünket kicsit bonyolítja a beszéd képessége, mivel nem kell feltétlenül megmutatnunk, hogy jobbak vagyunk valakinél, egyszerűen a szemébe is mondhatjuk. Ugyanakkor nem érdemes pusztán a szavakra hagyatkozni, a testbeszéd és a nonverbális jelzések ugyanis erősebben hatnak ránk, mint a kimondott szó. Nem véletlen, hogy megérezzük, mások hogyan viszonyulnak hozzánk, függetlenül attól, mit állítanak: talán azt mondják, egyenlő félként tekintenek ránk, de a hanghordozásuk, a fölénk tornyosuló testtartásuk és a rosszalló arckifejezésük egészen mást sugall.
Olvassa tovább Szakács Hanna írását a legújabb HVG Extra Pszichológia Plusz Kamasz különszámban, amelyben a kamaszkortól a felnőtté válásig térképezzük fel az utat.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
