Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Hogy mit jelent a testi egészség, azt viszonylag könnyen meghatározzuk, de a lelki jóllétet körülhatárolni már egy fokkal küzdelmesebb. Márpedig test és lélek nincsenek egymás nélkül. Miért keverjük össze a gondolatainkat az érzéseinkkel, hogyan gyógyíthatjuk a lelkünket, és miért pont a problémákra van huzalozva az agyunk? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kerestek a HVG Extra Pszichológia Szalon legutóbbi estjén Nógrádi Csilla és Harmat László pszichológusok – Szörnyi Krisztina házigazdával, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztőjével.
Vajon mi is az egészség?
Manapság akkor gondoljuk magunkat egészségesnek, ha éppen nem fáj semmink, vagy alig észrevehető fájdalmat érzünk. Leginkább a betegség tüneteinek jelentkezésénél kezdünk el magunkra betegként gondolni, jóllehet, a testünk jelzőrendszere már jóval korábban akcióba lendült. Épp ezért fontos, hogy az egészségre már ne csak testi jóllétként gondoljunk.
„Volt korábban egy meghatározás, amiről sokan gondoltuk úgy, hogy nem elégséges: az, hogy az egészség tulajdonképpen a betegségnek a hiánya. A WHO jelenleg a következő definíciót használja: az egészség a teljes testi, lelki és szociális jóllétnek az állapota, nem pusztán a betegség hiánya” – mondja Harmat László pszichológus, a pszichoszomatika mellett a pozitív pszichológia, a flow és well-being szakértője, a zene, az érzelmek és egészség kapcsolatának kutatója, és felhívja a figyelmet: ez a meghatározás azért is fontos, mert a testre, a pszichére, illetve a szociális háttérre érdemes egy dinamikus rendszerben tekinteni.
Nógrádi Csilla klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológus, onkopszichológus, aki az álmok, a művészet és a pszichoterápia összefüggéseit is kutatja, hozzátette: bio-pszicho-szocio-sprituális lények vagyunk: a lelki életünk nagyon befolyásolja azt, hogy kik vagyunk, az pedig, ahogyan ebben az egész rendszerben a többi emberrel, a természettel együtt tudunk létezni, spirituális lényekként is meghatároz minket.
A lelki jóllét
Természetes, hogy a testi egészséget még viszonylag jól tudjuk definiálni, azt viszont már nehezebb körülhatárolni, hogy mit jelent a lelki jóllét. Harmat László úgy fogalmaz: a lelki egészségünk lényegében a magatartásunkhoz kapcsolódik, az önmagunkkal szembeni békének a jele, olyan állapot, amelyben kiegyensúlyozottan tudunk létezni a világban. „Ehhez kapcsolódik a mentális egészség is, ami a tiszta és következetes gondolkodást jelenti. Ha továbbmegyünk az úton, beszélhetünk még az emocionális egészségről is, ami azt jelenti, hogy képesek vagyunk megérteni a saját érzelmeinket, felismerni a másokét, megérteni őket és empátiával lenni irántuk.”
Nógrádi Csilla az érzelmek azonosításával kapcsolatban elmondta, sokszor tapasztalja a praxisában, hogy az emberek hajlamosak összekeverni a gondolataikat az érzéseikkel. „Amikor megkérdezek egy embert arról, hogy érzi magát, mit érez, akkor azt mondja: nagyon elmenne már nyaralni valahová. Rendben, ez egy gondolat. De milyen érzés lehet e mögött? Esetleg testi érzet vagy lelki érzés? És akkor már eszébe jut a kimerültség, mint testi érzet, a lelki fáradtság, a türelem végessége. Ezeket érdemes tudni elválasztani, ugyanis mindig, amikor jön egy gondolat, az hoz magával egy érzést is és fordítva. Ezek párban járnak és nagyon sok esetben, ha lelki, mentális problémákról beszélünk, akkor épp ezekkel, a gondolatokból megérkező érzelmi zavarokkal akad gond. Ismertek például a depressziós gondolati torzítások, mint a mindent vagy semmit gondolkodás, vagy épp az, ha mindig csak a negatív dolgokat ismerem fel, és mami jobb kedvre derítene és pozitív, azt egyszerűen nem veszem észre.”
A pozitív érzéseket keresni létszükséglet
Harmat László Barbara Fredrickson A pozitív érzelmek hatalma című könyvére hivatkozva arról beszélt, mennyire fontosak az életünkben a pozitív érzelmek. Harmat egyetértett beszélgetőpartnerével abban, hogy ha a negatív érzelmek uralkodnak el rajtunk, ami időnként természetesen elkerülhetetlen, akkor egy beszűkült tudatállapotba kerülünk, egyfajta realitásvesztés történik velük.
„Mit jelent ez? Létrejön a valóságnak egyfajta torzítása, és nem tudunk csatlakozni a pozitív érzelmekhez, látásmódhoz, nem vagyunk képesek arra egy szélsőséges esetben, például krízishelyzetben, hogy több szempontból rátekintsünk a problémára, vagy kicsit kívül helyezkedjünk rajta. Ilyenkor nagyon jó, ha kapunk némi külső segítséget a továbbmozduláshoz, ugyanakkor a pozitív érzelmek valóban hozzásegítenek ahhoz, hogy testileg is picit helyre jöjjünk, lenyugodjunk, és hogy a gondolkodásunk is visszatérjen a realitáshoz, vagy egy tágabb perspektívával tudjunk rátekinteni az adott problémánkra.”
A pozitív érzelmeknek azonban teret kell adunk, Nógrádi Csilla szerint erre kiválóan alkalmas lehet például a meditáció, amely segít abban, hogy relaxáljunk, ellazulhassunk testileg, lelkileg, és kiürítsük kicsit az elménket. Aztán ott vannak persze az untig ismételt, de rendkívül fontos tanácsok is: például, hogy menjünk mozogni.
„Azt szoktuk elsőként ajánlani a pácienseknek, hogyha mondjuk szorongással vagy depresszióval találkozunk, hogy mozogjanak, mert oda-vissza hatnak a dolgok: ha pozitív vagyok, akarok mozogni, táncolni, kimenni a szabadba. Ha negatív vagyok, de ezeket megteszem, jönnek a jó érzések és gondolatok. Ennek persze neurohormonális alapja is van. Bármelyik oldalról is közelítünk, a legfontosabb, hogy kapcsolódjunk önmagunk pozitív aspektusaihoz, hogy ne egyfolytában a problémákkal legyünk elfoglalva, időnként kapcsoljuk ki ezt az üzemmódot, és kicsit töltekezzünk, az erdővel, a művészettel, pusztán testi kellemetességekkel, szaunával, úszással, mozgással, ezek meg tudják változtatni a negatív gondolati köröket.”
Harmat László felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes tudatában lennünk: az agyunk evolúciós szempontból is a problémákra huzalozott. „Az egyik pszichológiakönyvben volt egy nagyon egyszerű feladat: grafikákkal volt tele két oldal. Az egyik oldalon a mosolygó arcocskák között el volt rejtve egy, ami szomorú volt, a másodperc töredéke alatt észre lehetett venni. A másik oldalon pedig a mosolygót kellett megtalálni: több idő kellett, mire megtaláltam. Nagyon megdöbbentem, ugyanakkor ez érthető is, hiszen, ha veszély van, probléma van, azt észre kell vennünk: az évezredek során ez segített minket a túlélésben, de tudatosan meg kell tanulnunk, hogyan tudunk kapcsolódni a saját pozitív érzelmeinkhez, akár a nehéz helyzetekben is.”
A pozitivitás nem elfedést jelent
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a negatív érzéseket nem kell megélnünk. Ha elnyomjuk őket, és nem éljük meg a saját veszteségeinket, vagy nem szembesülünk azokkal a nehéz helyzetekkel, betegségekkel, amelyek az életnek a természetes velejárói, akkor gyakorlatilag rászoktatjuk a lelkünket arra, hogy ne érezzen. A sok-sok elfojtás, az érzelmek kiszárítása pedig ahhoz vezet, hogy a pozitív érzelmeket sem fogjuk tudni elérni saját magunkban – figyelmeztet Nógrádi Csilla, ugyanakkor hozzáteszi, a negatív érzések megélése természetesen nem egyenlő azzal, hogy lubickolunk az önsajnálatban, vagy akár fejtetőig elmerülünk a saját dühünkben, bár a düh gyakran kiváló indítóenergia lehet.
Harmat László régóta foglalkozik a zene és az érzelmek kapcsolatával: mint mondja, az ugyan szinte már közhely, hogy ha zenét hallgatunk, az néhány másodperc alatt át tudja formálni a hangulatunkat, ugyanakkor arra is alkalmas, hogy megszökjünk a fájdalmas érzéseink elől. Pedig azokkal is szembesülnünk kell, mert ha elfojtjuk őket, nem dolgozunk velük, akkor azok további tüneteket vagy problémákat generálhatnak.
„Ének-zene szakos tanárként kezdtem a pályafutásomat. Egy gimiben beszélgettem diákokkal, és kértem őket, mondják meg nekem őszintén, miért hallgatnak szomorú zenét. Azt mondták, azért, mert hogyha belső fájdalmuk van, vagy úgy érzik, hogy negatív érzés uralkodik el rajtuk, akkor a zene segít abban, hogy mélyebbre menjenek ezekben az érzésekben. Tehát segíti az érzelmi feldolgozást, hogy utána aztán valóban el tudják engedni azokat” – mondja, és hozzáteszi, azóta sem felejti el, hogy tinédzsereknek micsoda bölcsességük volt az érzelmi intelligenciával kapcsolatban.
Az élet új nézőpontja egy betegség után
Ahogy a szívünkkel, hangulatunkkal kapcsolódunk a zenéhez, a művészetekhez, úgy egész énünkkel kapcsolódunk a stresszes helyzetekre is: például felmegy a pulzusunk, gombócot érzünk a torkunkban. A krónikus stressz azonban roppant módon megviseli az emberi szervezetet és komoly fizikai betegségekhez vezethet, a rákbetegség kialakulásának is az egyik összetevője, sok minden mással egyetemben. Nógrádi Csilla azonban felhívja a figyelmet, hogy a betegség kialakulásának nem csak életmódbeli, lelki összetevői vannak, múlik azon is, hogyan táplálkozik valaki, dohányzik-e, fogyaszt-e alkoholt, és természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni a környezeti, genetikai tényezőket sem.
„Nagyon nem szeretem azokat a kérdéseket, amikor megkérdezik egy daganatos betegtől, hogy mit rontott el, vagy mit nem akart bevallani magának, milyen rossz gondolatokkal generálta ezt a betegséget. Ez az áldozathibáztatás tipikus esete. Nem a puszta gondolatainkkal teremtjük meg a betegséget: azokkal megteremtjük az életmódunkat, a döntéseinket, a döntéseink sorával megteremtjük a sorsunkat, de ez csak az egyik összetevő. Az, hogy egy nagy egész részeiként élünk környezetszennyezésben, sugárterhelésben, genetikai problémák sorában, nagyon sokat nyom a latban. Ha erre még rájön minimum egy év krónikus stressz, márpedig a pácienseim erről szoktak beszámolni, az aktiválhatja az összes többi tényezőt” – mondja, és nyomatékosítja: nem csupán a stressz okozza a rákot, és pszichoterápiával nem is gyógyítható. Az onkológus mellett azonban nagyon ajánlott a rákbetegség leküzdéséhez a pszichológus segítsége is.
A szakember szerint egy-egy krízis vagy trauma után van úgy, hogy az ember úgy érzi, több, mint a betegsége előtt, ezt nevezik poszttraumatikus növekedésnek. „Ha jól megfigyeljük az illetőt, látjuk, hogy minden növekedés, minden fejlődés valamilyen krízisen keresztül érkezett. Voltak már olyan onkológiai betegeim, akik azt mondták, hogy ha a sorsba bele lehetne avatkozni, akkor se adnák vissza a betegséget, mert megtanította őket az élet új nézőpontjára, arra, hogy a pozitív oldalt is észrevegyék. Hogy megtanulják, az élet törékeny, és jobban megbecsüljenek dolgokat, családot, szeretetet, az életet” – mondja, Harmat László pedig megjegyzi: egy hosszan tartó betegség rávilágíthat az életnek olyan értékeire, amelyekről azt hittük, természetesek. „Semmi nem az, és itt érdemes elsajátítani a mindfulness-gondolkodást: hogy valójában az életet szemlélődve lenne jó élni, amennyit csak lehet, megélni és észrevenni belőle.”
A földi lét járműve
De mi is az a pszichoszomatika, ami egyfajta párbeszéd a test és a lélek között? És hogyan dekódoljuk a testi jeleinket, a tüneteinket, akár az érzéseink kapcsán, a gondolataink szintjén? Hogyan tudjuk ezt egészségesen megtenni? A pszichoszomatika nagyjából úgy él a köztudatban, hogy elnyomunk dolgokat a lelkünk mélyére, eltitkoljuk vagy egyszerűen elfelejtjük őket, és ezek valahogy visszaköszönnek a testben, ám ennél ez a páros viszonya jóval szövevényesebb: egymás nélkül egyáltalán nem tudnak működni, nem is lehet elválasztani őket.
„A halál választ el minket, de a testünk örök társunk, és nagyon sok esetben lenyomatokat képez az életünkről, hisz egy életen át hordozzuk, a földi lét járműve. Ez a mi járművünk és nélkülünk semmire nem képes, csak oszlani. Tehát a lélek vigyáz a testre, a test pedig okosan jelez a lélek minden apró rezdüléséről. Annyira áthatja egymást a kettő, hogy sok ember a testével azonosítja önmagát, de nem, nem a testünkkel vagyunk azonosak, nagyon sok minden vagyunk, ahogy az elején kifejtettük” – magyarázza Nógrádi Csilla, aki szerint erre kiváló példa egy-egy álom, amelyek szépen megmutatják a tudattalunkban már meglévő mintázatokat, akár egy éppen alakuló testi történést, szimbolikus formában.
A test mindenféle formában próbál jelezni, pszichoszomatikus zavar viszont akkor történik, ha ezeket az üzeneteket nem halljuk meg: ha nem vesszük észre őket, ha már elhíztunk, ha már rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, ha már fulladunk, dagad a lábunk, heves a szívverésünk, de még mindig nem vesszük észre, hogy a testünk ordít: változtassunk. Harmat László hozzáteszi: a pszichoszomatikus betegségek felosztásánál az első szint a konverziós tünet, amikor valamiféle szimbolikus tünet megjelenik.
„Hadd hozzak nagyon egyszerű példát: elkezd fájni a térdem. Ez jelezhet olyan helyzetet, amiben nem tudok továbblépni. Lehetnek aztán funkcionális szindrómák, azaz nem tudok eléggé koncentrálni, nem tudok odafigyelni dolgokra, ami nyilván egy belső emocionális nyomásra utalhat. Ezután következik a harmadik lépcső, amikor már tulajdonképpen szervi eltérések is jelentkeznek, amelyek nagy valószínűség szerint visszavezethetőek valamilyen feldolgozatlan érzelmi, pszichés problémára: ilyen lehet például a magas vérnyomás, az étkezési zavar, a reuma vagy a nyombélfekély.”
Egymás nélkül nem megy
Ha a jó dolgokra akarunk koncentrálni, természetesen nem hagyhatjuk figyelmen kívül a kapcsolatok erejét sem, amely egy páciens-gyógyító, egy orvos-beteg viszonyában is nélkülözhetetlen. Harmat László szerint a szociális kapcsolódás evolúciósan belénk égetett igény.
„Ha megnézzük az ősközösségeket, láthatjuk, hogy azért maradtak együtt, mert védelmet tudtak nyújtani egymásnak, akár a külső ellenség ellen, ami lehetett másik embercsoport, vadállatok, bármi más. Végeztek egy kutatást azzal kapcsolatban, hogy melyek a legsúlyosabb traumák, amelyek érhetik az embert: a listát a vizsgálatban résztvevők állították össze. Az első helyen volt valamelyik családtag, közeli hozzátartozó halála, a második helyen a válás. Aztán persze jönnek a családi konfliktusok. De valóban, a szociális kapcsolataink átalakulása, a legközelebbi hozzátartozóink elvesztése nagyon megterhelő a számunkra. A koronavírus utáni időszakból biztos mindenki tud saját példát, de nem is kell odáig elmennünk, hogy valaki elveszti a családtagját – az is nagyon nehéz volt, hogy nem élhettük a szociális kapcsolatainkat, mert be voltunk zárva.”
Nógrádi Csilla úgy véli, annyira társas lények vagyunk, hogy egyedül tulajdonképpen semmik vagyunk: a magányos emberek egészsége nagyon hamar elkezd romlani. A kapcsolatok azonban gyógyító erővel hathatnak, a megértés, az empátia, a testi érintés, az ölelés, az együttlét, önmagában csak az, hogy valaki képes együtt lenni velünk abban, amiben vagyunk, rengeteget segít.
„Ez minket, pszichológusokat elég intenzíven érint, mert nekünk le kell menni abba a pokolba, ahol a páciens van. Nem kell, hogy mi is téveszmékkel, pokoli, öngyilkossági gondolatokkal küszködjünk, de az kell, hogy átérezzük a fájdalmukat. Ha valaki átérzi a fájdalmunkat és kapcsolódhatunk, akkor gyógyulhatunk is, mert már tudjuk, hogy nem vagyunk egyedül. Amikor onkológiai betegeknek az a szubjektív érzetük, hogy egyedül vannak, de bekapcsolódnak egy sorstárscsoportba, elámulnak. Van persze olyan fázis, amikor nem érdemes más betegségtörténetével foglalkozni, de a megküzdés vége felé, amikor már megcsinálták és megosztják másokkal, hogy mely ponton mi segített, az óriási energiát jelent. A pácienseimet is arra biztatom, hogy ne maradjanak egyedül a folyamattal, hogy meséljék el a történetüket, és tanítsák meg egymást küzdeni.”
Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, amelyben test és lélek kölcsönhatásával, pszichoszomatikával és az öngyógyítással foglalkozunk.
Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.
