Úgy tűnik, senki sem „úszhatja meg”, hogy ne élje át a világjárvány hatásait. S előfordulhat, hogy átmenetileg a probléma meghaladja az alkalmazkodóképességünket, ám tudjuk, személyiségünk a rendkívüli helyzetek által válik érettebbé. Ha sikeresen túljutunk a korona-krízis időszakán, akkor talán új, adaptív megoldási módokat tanulhatunk meg, ugyanakkor megnövekedhet a pszichés sérülékenységünk veszélye is, amit a járvány lecsengetése után sem hagyhatunk figyelmen kívül.

A krízist jelölő kínai írásjel kétféle tartalom összevonásával fejezi ki a fogalmat: veszély és esély egyszerre van benne. S valóban a válság pillanatában egyaránt van lehetősége egy új, a helyzethez alkalmazkodó megoldásnak, és az akár másokat, akár önmagunkat pusztító megnyilvánulásoknak is.

Az életről döntünk

A krízis görög eredetű szó: döntést is jelent. Hogy miről kell most döntenünk? Az életről, arról, hogyan fogjuk mostantól élni az életünket, mivel a régi módon már nem lehet, a koronavírus elsöpri annak eddigi formáját. A döntés azért is nehéz, mert az új életről, a várható történésekről még fogalmunk sincs, továbbá a krízis középpontjában most is a veszélyeztetettség érzése áll.

A szokatlan események miatt összezavarodhatunk, nem látunk tisztán, előfordul, hogy a helyzetekre nem látunk megoldást, homályosnak érezhetjük a kapott vagy elhallgatott információkat. Egyszerre lehetünk kétségbeesettek, dühösek, feszültek, szorongóak, és érezhetünk félelmet, bűntudatot. Talán azt is érezhetjük, hogy kicsúszik a kezünkből életünk és az események irányítása.

A jövővel való kapcsolatunk is bizonytalanná válhat, az olaszországi egyedül, magányosan haldoklók szívfacsaró képeit látva, a betegségszám hazai növekedésével egyre nehezebb hinni, bízni, reménykedni. S mindez krízishelyzetben átmenetileg rendjén is van.

Ám döntenünk kell valamelyik megtalált megoldás mellett, döntenünk arról, hogy mit hagyunk ott az eddigi életünkből, mit áldozunk fel, és mi a fontos, a legfontosabb számunkra. Újfajta készségekre van szükségünk, hogy az élet folytatható legyen tovább: nagyfokú rugalmasságra, fokozott felelősségvállalásra, szabálytartásra, folyamatos újratervezésre, összefogásra, az emberi élet iránti alázatra.

0-24 órás együttélésre egymással, gyerekeinkkel, az otthoni munkavégzés, a digitális oktatás körülményeinek megteremtésére, a kevesebb jövedelemből élésre, a fogyasztási szokásaink átírására, több belső munkára, kevesebb külső zajra, több belső csendre…

A koronavírus üzenete

A korona-krízis tehát a testi következményeken túl a lelki egyensúlyvesztés speciális, átmeneti állapota is. S ez szerencsére nem marad így örökké – s ezt jó, ha a járvány tetőzése idején is tudatosítjuk magunkban, amikor érzéseink pont az ellenkezőjét sugallják nekünk. Az élet folytatódik, bármi is történt, történik, továbblépünk. De az egyensúly helyreállításának lépéseit csak akkor tudjuk megtenni, ha már túlestünk a koronavírus legnehezebb időszakán.

Amikor „összeszedtük magunkat”, amikor majd elmúlik a félelem, a feszültség, a szorongás, és újra életképesnek, erősnek, egészségesnek érezzük magunkat, és már képesek leszünk a tanulságok levonására, a tapasztalatok beépítésére a személyiségünkbe. Elmondhatjuk a nehéz időszak után: már nem az az ember vagyok, aki előtte voltam, megváltoztam.

Bízom benne, hogy megértjük, hogy mi a korona-krízis jelentése az életünkben, mit kell ebből megtanulnunk életünkre, személyiségfejlődésünkre nézve. Talán új, emberibb értékrendet alakíthatunk ki, és ehhez új célokat és odavezető utakat találunk. Végül azt érezhetjük majd, hogy még ha szenvedésen, lemondásokon is kellett keresztül mennünk, nem bánjuk a velünk történteket, mert jobban érezzük magunkat, mint valaha bármikor.

Hiszen pszichológiai értelemben a szimbolikus halál régóta köztünk él, amikor csak túlélünk, vegetálunk, és nem azt az életet éljük, amire képesek vagyunk, amihez tehetségünk van, és amiben jól érezzük magunkat. Amikor mindent a pénz, az érdek ural, és amikor gyakran gyűlölködünk, bántjuk egymást.

A koronavírus leküzdése után talán esélyt kapunk arra, hogy személyiségünk érettebbé váljon, életünk tartalmasabb, szerethetőbb legyen, jobb színvonalon folytatódjon, mint előtte. S a tehetséges embereknek lehetőségük lesz arra, hogy a krízisben átélteket egy másik szemszögből fogalmazva üzenjenek mindnyájunknak sok-sok bölcsességet az életről.

A lelki fejlődés 10 lehetősége ebben a helyzetben

1. Mindig az aktuális helyzetre koncentráljunk, vegyük számba a reális lehetőségeinket, és megvalósításuk módját. Felelősségteljesen maradjunk otthon, élvezzük önmagunk és szeretteink társaságát, játszunk, beszélgessünk együtt. Tanítsuk gyerekeinket a nehézségek elviselésére, az élet szeretetére. Tartsuk be a javasolt szabályokat, és semmiképpen ne foglalkozzunk múltbeli tényezőkkel (ki mit nem tett meg időben) és a jelenbeli hibákkal (ki mit csinál rosszul). Ezzel csak saját stressz-szintünket növelnénk, ami bizonyítottan csökkenti immunrendszerünk működését.

2. Törekedjünk arra, hogy képesek legyünk önállóan rendezni helyzetünket. Őrizzük meg aktivitásunkat, gyűjtsük be az ismereteket, tanácsokat, és önállóan is hozzunk döntéseket életünkről. Ám ne essünk abba a hibába, hogy semmi más nem érdekel bennünket, figyelmünk csak a koronavírus eseményeire, érzéseire és a várható szenvedésre összpontosul. Foglalkozzunk szeretteinkkel, többet önmagunkkal, otthon végezhető munkánkkal.

3. Hallgassuk meg egymást, hogy csökkentsük a lelki egyensúly felborulásának mértékét. Szerencsés, ha sok elfogadó, szeretetteljes kommunikációs jelzést közvetítünk egymás felé. Azt, hogy mi jelent a számunkra érzelmileg veszélyes helyzetet, azt mindenki saját személyiségével, múltjával, tapasztalataival éli meg. Soha ne bagatellizáljuk a másik érzéseit, gondolván, hogy mi ebben a helyzetben nem kerültünk hasonló állapotba. Fogadjuk el, ha környezetünk a felbukkanó problémát, élethelyzetet nem tudja azonnal a megfelelő módon kezelni, mert az eddig bevált megoldások most csődöt mondanak.

4. Ne foglalkozzunk most minden problémával, csak a legégetőbb nehézségekkel. Csak annak megoldását tűzzük ki közösen célként, ami megvalósítható néhány hét, egy-két hónap alatt.

5. Ez a válsághelyzet is (mint a többi) bizonytalanságot okoz, így természetes, hogy nyomasztó érzésekkel elborítva, összezavarodva kapaszkodókra vágyunk. A megszokottnál sokkal jobban igényeljük a szeretet bármilyen kifejezését, szeretteinkkel az érzelmi közelséget. A válságot átélve néha mintha kisgyerekké változnánk át, érzelmileg arra vágyunk, hogy óránként, percenként tájékoztassanak, sőt gondoskodjanak rólunk, és a problémákat oldják meg helyettünk. Persze ennek az ellenkezője is előfordul időnként, amikor látszik, hogy valaki mindent odaadna egy megnyugtató érintésért, még sem mutatja ezt ki, sőt keményen elhárít minden ilyen kezdeményezést.

Pedig aki a következő hetekben nem talál érzelmi kapaszkodókat, bizony könnyen elveszhet. Családtagok, barátok, szomszédok, ismerősök tudnak a leghatásosabban érzelmi és egyéb támaszt nyújtani a jelen helyzetben, tevőlegesen és a modern technika eszközein keresztül is. Ám sajnos ma is élnek a kulturális sztereotípiák, miszerint, aki segítséget kér, az gyenge, életképtelen. Holott mély önismeretről árulkodik, ha valaki felismeri, hogy erejének, megküzdési képességeinek határához érkezett, hogy félelmeit nem képes egyedül leküzdeni. Kimondottan a bátorság jele, ha valaki mer és tud a környezetétől segítséget kérni.

6. Az életbeli változások mindig alakítják az énképünket is, a korona-krízis idején is egyre többet tudunk meg magunkról, a határainkról. S ez jó, még ha ijesztő számunkra, amikor olyan vonásainkkal találkozunk – mint félelem, tehetetlenség, kétségbeesés -, amelyeket nem ismertünk eddig magunkban, és nehezen fogadjuk el őket. Bár az is előfordul gyakran, hogy a katasztrófahelyzet vagy egy családi tragédia „hozza össze” újra a már széthullott családot.

7. Mindegyikünknek megvannak saját, ránk jellemző problémamegoldó technikáink. Vagy valódi megoldást keresünk, megbeszéljük, veszekszünk, kompromisszumot kötünk, vagy jobb híján kilépünk a helyzetből, akár egy ajtó becsapásával, vagy eleve elkerüljük a konfliktushelyzeteket. A világjárvány azonban olyan helyzet, amely elől nem tudunk menekülni, de hatékony megoldásra sincs igazán lehetőségünk. Az állatvilág is kétféle reagálási móddal küzd vészhelyzetben: harcolj vagy menekülj. A korona-krízissel pontosan az a helyzet, hogy sajnos egyik sem lehetséges, és ettől tehetetlennek érezzük magunkat. Persze megoldás azért van: legjobb, ha (kicsiben és nagyban) számba vesszük a lehetséges kiutakat, alternatívákat, és az azokhoz vezető lépéseket.

8. Jóllehet a krízisben nem éppen erősnek és magabiztosnak mutatkozunk, mégis éppen ezért a jelenleg még működő, alkalmazkodást segítő készségeink erősítése a legfontosabb. Személyiségünk pozitív erőivel szükséges kapcsolatba lépnünk, segíteni magunkat és egymást abban, hogy megőrizzük önbizalmunkat, a félelmeink mellett is birtokolhassuk képességeinket. A korona-krízis helyzetben bármilyen apró pozitív megnyilvánulást érdemes egymásban (és magunkban) megerősíteni, hogy a vírusnak kiszolgáltatva is hatékonynak, pozitívnak érezhessük magunkat.

9. Fontos felnőtt, tiszteletre méltó embernek tekinteni egymást, az egymás megítélése, a sajnálkozás most mit sem segít. A sajnálat gyengíti a másikat, gyengének, ügyetlennek érzi magát, és azt, hogy nincs egy szinten másokkal. A sajnálat szintkülönbséget teremt (le-sajnál), és leginkább kívülállásunkat érzékelteti a másikkal. A sajnálatnál tehát hatékonyabb segítség az együttérzés, a közösségvállalás, a kölcsönös segítségnyújtás, ami egyenlő szintre hoz bennünket, bár sajnos ezek az utóbbi időben kezdtek hiánycikké válni.

10. A korona-krízis időszakában megbocsátható, ha néha másképp érzünk, gondolkodunk, viselkedünk. Arra azonban figyelni tudunk, hogy az érzelmi beszűkülés miatt ne csapjon be bennünket az emlékezetünk. Torzított szirénhangján félrevezet bennünket: mintha csak rossz emlékeink lennének, azt érezhetjük, velünk csak rossz dolgok történnek, mindig szerencsétlenek vagyunk stb. A legelkeseredettebb pillanatokban emlékeztessük magunkat és egymást arra, hogyan oldottunk meg már eddigi életünkben is súlyos konfliktusokat, komoly problémákat, és hogyan másztunk ki nehéz helyzetekből. Az erre való emlékezés, emlékeztetés nagy segítség lehet világjárvány idején.

Ami nem öl meg

A korona-krízis idején tehát mind a jobb, mind pedig a rosszabb irányba fordulás lehetősége adva van számunkra. Egyszerre veszély, mert a testi nehézségek mellett a pszichés egyensúly megbillenésével is fenyeget bennünket. Ugyanakkor lehetőséget is biztosít a fejlődésre, mivel a helyzet sikeres megoldása gazdagítja problémamegoldásunkat, növeli emberségünket, lehetővé teszi, hogy jobban értékeljük azt, ami eddig természetes volt.

Továbbá a jövőben a hasonló szituációkkal könnyebben küzdjünk meg, egyre erősebbek legyünk, személyiségünk pedig egyre érettebbé váljon. Ahogy Friedrich Nietzsche német filozófus 1908-ban megjelent Ecce Homo című művében olvashatjuk: „Ami nem öl meg, az megerősít.”

L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, a Személyiségfejlesztő Akadémia vezetője, könyveiről itt talál infót.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban találhat, melyben életciklusainkkal foglalkozunk. Keresse az újságosoknál, de meg is rendelheti nyomtatott formában vagy eKönyvként.

Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra most 20% kedvezménnyel, vagy válassza A titokzatos én című könyvet.