Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Párkapcsolatainkban rendszerint újraélünk nem tudatos, korai életkorunkban elfojtott késztetéseket, érzelmi sérüléseket, amelyekhez partnerünknek nem sok köze van. A harmóniához vezető út első lépése, hogy mindketten szembenézzünk gyermekkorunkból hozott pozitív és negatív élményeinkkel. L. Stipkovits Erika pszichológus írása.
Miközben növekedünk, előfordul, hogy megharagszunk a szüleinkre, és megfogadjuk, hogy mi másként fogjuk nevelni a gyermekeinket. Kamaszkorunkban kegyetlen éleslátással könnyedén pálcát törünk felettük, és eltökéljük, hogy mi sokkal harmonikusabbá tesszük a párkapcsolatunkat is. Sosem fogunk vitatkozni, veszekedni a párunkkal, vagy éppen ellenkezőleg, soha nem tűrjük a bántásokat, ahogyan most apánk vagy anyánk teszi.
Aztán felnőttkorunkban előbb-utóbb észrevesszük, hogy bizony mindent ugyanúgy vagy hasonlóan csinálunk, mint annak idején a szüleink. Leggyakrabban nem is mi magunk látjuk meg a hasonlóságot, hanem a párunk, aki egy-egy vita hevében hozzánk is vágja: „Éppen olyan vagy, mint az anyád/apád!”
Ilyenkor megtapasztaljuk, hogy hiába az akarat, a tudatos odafigyelés, az önsegítő könyvek és a kommunikációs tréningek sora, egy-egy nehéz élethelyzet olyan szorongásokat, indulatokat tud kiváltani belőlünk, amiket – miután lecsillapodtunk – magunk is túlzónak érzünk. Ha ez többször ismétlődik, sejthetjük, hogy valószínűleg gyermekkorunkból hozott sérüléseink, hiányaink, feldolgozatlan élményeink adnak hírt magukról. A múlt komoly hatással tud lenni párkapcsolatunk jelenére és jövőjére is.
A válaszoló valaki
Már csecsemőként is úgynevezett reflektív kapcsolatban fejlődünk, amelyben az önbecsülés, a reális énkép, az érzelmi biztonság, a kapcsolatainkat meghatározó kötődési képesség szempontjából nagyon fontos a másik ember reagálása, válasza a kezdeményezéseinkre. Az önbizalom fejlődéséhez gyermekkorunkban szeretetteljességre, biztonságra és teljesíthető elvárásokra van szükség. A pszichés fejlődés másik megalapozó tényezője a kötődés, azaz a csecsemő és a szülő közti tartós érzelmi kötelék, amely a kicsinek a biztos háttér, a támogatás érzetét nyújtja, hogy a világ, amiben él, jó, és hogy ő maga szerethető. És nem csak kicsiként!
A biztos háttér, a megbízható, kezdeményezéseinkre szeretetteljesen válaszoló „valaki” kezdetben a szülő (a testvér), később pedig a párunk tölti be ezt az „érzelmi szerepet”. A szülő megfelelő vagy éppen hiányzó reakciói, odafordulása vagy hiánya, tehát az érzelmi gondozás minősége meghatározza majd azt is, képesek leszünk-e felnőttként párkapcsolatot létesíteni. És ha igen, milyet, illetve milyen elvárásokkal lépünk a párkapcsolatba, és hogyan érezzük magunkat, hogyan viselkedünk, ha valami nem az elképzeléseink szerint alakul.
A biztonságos és a bizonytalan
A korai kötődés mintázatait Mary Ainsworth kanadai pszichológus írta le először híres 1960-as kísérletsorozata után. Ő biztonságos kötődést, valamint a bizonytalan kötődés két formáját, a szorongó-elkerülő és a szorongó-ellenálló kötődést különítette el.
Úgy találta, hogy a biztonságosan kötődő kisgyermekek édesanyjuk jelenlétében pozitívan, de nem túlzott bizalommal reagálnak idegenekre is. Az anya távozása után azonban nem fogadják el az idegen közeledését, vigasztalási kísérleteit, nyugtalanok, sírnak. Ha az anyjuk visszatér, nála keresnek vigaszt, és ő meg is tudja nyugtatni őket.
A szorongó-elkerülő kötődés jele, hogy a gyermek többé-kevésbé közömbös az anya jelenléte iránt, és annak távozásakor elfogadja az idegen vigasztalását is. A visszatérő anyával az ilyen kicsi nem keres kapcsolatot, levegőnek nézi vagy elfordul tőle.
A szorongó-ellenálló kicsik már anyjuk jelenlétében is nyugtalanok, mintha az idegen helyen – ahol a kísérlet zajlott – nem nyújtana biztonságérzetet anyjuk jelenléte, akit játék közben is folyamatosan szemmel tartanak. Erősen megviseli őket az anyjuk távozása, aki visszatérve sem tudja megnyugtatni őket. Az ölébe kéredzkednek, majd a következő pillanatban testüket megfeszítve, sírva húzódnak el tőle, mintha maguk sem éreznék, hogy mi jó nekik.
Később Ainsworth tanítványai leírták a dezorganizált kötődést, ami akkor jön létre, ha a csecsemőt bántalmazták, vagy sokáig volt az anyának súlyos lelki zavara, például depresszió, és a környezet ezt nem vette észre. Ők általában láthatóan rosszul érzik magukat a bőrükben.
Ma már gazdag szakirodalom áll rendelkezésünkre arról, hogy a korai kötődés hatásai egész életünkben fennmaradnak. Hírt adnak magukról a másokkal és általában a világgal kialakított kapcsolataink sikerei és kudarcai vagy éppen a munkához való hozzáállásunk révén.
Érdekli, hogyan kapcsolódnak a korai kötődési mintázatok a párkapcsolatban felmerülő problémákhoz? Olvassa tovább L. Stipkovits Erika cikkét a HVG Extra Pszichológia legfrissebb számában, mely az időhöz: múltunkhoz, jelenünkhöz és jövőnkhöz való viszonyunkkal foglalkozik. Keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő most! Ha most fizet elő, megajándékozzuk a Mindfulness-kalauz című könyvvel. Aktuális számunkat külön is megrendelheti.
