Pszichológia magazin HVG Extra Pszichológia 2017. június. 22. 12:15

Aki szorong, szó szerint másképp látja a világot

Egy kutatás annak is a nyomába eredt, miért hajlamosabbak rá egyesek.

A szorongás torzít – mutatták ki az izraeli Weizmann Intézet kutatói Rony Paz vezetésével.

A Current Biology című lapban ismertetett vizsgálatuk résztvevőinek először megtanították, hogy egy-egy hangot különböző kimenetekkel (pénzszerzéssel, -vesztéssel vagy a közömbös kimenettel) társítsanak.

Ezt követően különböző hangokat játszottak le nekik.

A feladat az volt, hogy eldöntsék, a tanulás során hallották-e az adott hangot – a helyes válaszokat pénzzel díjazták.

A szorongó résztvevők az egészséges kontrollszemélyekhez képest gyakrabban kapcsoltak hibásan új hangot az ismerős érzelmi élményhez.

Agyi válaszaik is eltérőek voltak – elsősorban a szorongáshoz és félelemhez köthető amygdala aktivitása szerint.

A jelek alapján túláltalánosítanak: az érzelmi ingerek – akár már egészen enyhék is – olyan agyi változásokat indítanak be náluk, amelyek erős szorongáshoz vezetnek.

Mindez pedig azt is magyarázhatja, egyesek miért hajlamosabbak a szorongásra, mint mások.

Hasonló cikkeket a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban olvashat, amely lelkünk sötét és napos oldalával foglalkozik.

Fizessen elő a magazinra, most sokféle kedvezmény várja.


Ingatlan Mészáros Márton Balázs 2024. december. 03. 14:20

Felháborított sok ingatlanközvetítőt, hogy értékelni lehet őket a legnagyobb hazai platformon

Nem felhőtlen az ingatlanközvetítők öröme, miután a legnagyobb hazai ingatlankereskedelmi platform, az Ingatlan.com értékelési rendszert vezetett be. A kritikusok szerint nem konzultáltak velük a bevezetés előtt, az értékelésekkel pedig könnyű visszaélni. Az oldal azonban úgy látja, hogy az új funkcióval átláthatóbbá válik a jelenleg vadnyugati körülmények között működő hazai ingatlanpiac.