A Sziget Fesztivál utáni napokban menetrendszerűen megtelnek az orvosi rendelők port köhögő, lázas, kimerült emberekkel. A rutinos fesztiválozók már csak Sziget-betegségként emlegetik az ekkor keletkező tipikus tüneteket. A szakértők szerint a Szigeten szálló extrém pormennyiség, a fokozott alkoholfogyasztás és a pihenés hiánya legyengítheti az immunrendszerünket, ugyanakkor az is csoda, hogy az összezsúfolódó soktízezres tömegben eddig nem tört ki komolyabb járvány.
Megint véget ért egy Sziget Fesztivál, újból megszakad a szív, egy éven át tart majd a depresszió, ráadásul ilyenkor a lélek mellett a test is tönkremegy: a rutinos fesztiválozók csak Sziget-betegségként emlegetik az ilyenkor tipikus tüneteket. Levertség, orrfolyás, az orrból és a tüdőből feltörő fekete váladék, köhögés, tüsszögés, elzáródott légutak, gyanús fájdalom a hörgőkben, láz vagy hőemelkedés, esetleg hányás és hasmenés.
Természetesen egyetlen orvosi szótár, folyóirat vagy egyéb medicinával foglalkozó szakirodalom sem jegyzi hivatalosan a Sziget-betegség, vagy éppen Sziget-betegségek néven emlegetett kórt. (Bár lehet, hogy ideje lenne). A hvg.hu által megkérdezett háziorvosok szerint nagyrészt arról van szó, hogy a fesztivál alatt legyengülhet az immunrendszerünk, ami fogékonnyá tehet bennünket bizonyos, főként légúti fertőzésekre.
A fesztiválozók lényegében mindent megtesznek azért, hogy legyengítsék az immunrendszerüket: a hajnalig tartó bulizástól a bioritmus felborul, az egy héten át tartó kevés, nyugtalan és rendszertelen alvás miatt a szervezet nem tud kellőképpen regenerálódni. A szokásosnál több méreganyag, (alkohol, nikotin) bejuttatása a szervezetbe szintén nem tesz jót. A tűző nap és a kánikula veszélyeiről nem is beszélve.
Idén az is egészségügyi kellemetlenségekhez vezethetett, hogy hatalmas volt a porkoncentráció a Szigeten. A szervezők a locsolást a hőségriadó ellenére sem vitték túlzásba, hogy vízzel enyhítsék az elviselhetetlen porfelleget. Ráadásul csütörtökre elfogyott az egész fesztiválra tervezett pormegkötő anyag, amit a hét folyamán belföldről és külföldről sem lehetett beszerezni.
A háziorvos szerint az asztmások és az allergiások szigetelése nem lehetett leányálom: az ő tüneteik fokozódhattak a portól, első sorban a koraesti, alkonyati órákban, amikor a porkoncentráció elérte a zenitjét. A por rajtuk kívül másnak sem hozott áldást: a belégzése képes mikrosérüléseket okozni a torokban, ami a különböző betegségek melegágya lehet.
Prinz Gyula, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház I. számú Infektológiai Osztályának vezetője elmondta, osztálya profiljából adódóan első sorban hányással és hasmenéssel küzdő betegekkel találkoztak a Sziget ideje alatt. Az infektológus szerint bőven volt betegük a fesztivál során: többségében hollandok, de szép számmal angolok is.
Volt, akinek nem vírusos, hanem bakteriális betegsége volt, Salmonella és Campylobacter is előfordult. "A Campylobactert első sorban gyros-szal szokták megenni. A csirke gyrosz például kiválóan alkalmas arra, hogy a Campylobacter nevű baktériumot terjessze. Amikor kiosztanak belőle néhány adagot, valaki megbetegszik, más viszont tünetmentes lesz, mert nagy valószínűség szerint valamilyen tömény alkohollal fertőtlenített: a gyomrában megölte a campylobactert.”
Prinz Gyula azt is hozzátette, egyáltalán nem meglepő, ha a Szigeten megbetegszünk, főleg akkor, amikor idén már nyolcvanezer ember is összezsúfolódhatott csápolni a Nagyszínpad előtt. „A leggyakoribb enterális betegséget okozó vírusfertőzések hatótávolsága meglehetősen kicsi. Ha valaki rota, de első sorban calici vírussal hány egyet egy kórteremben, akkor a többiek biztosan elkapják tőle.”
Arról sem szabad elfeledkezni, hogy a különböző országokból Magyarországra érkező szigetelők a hazájukban épp zajló vírusfertőzéseket is magukkal hurcolhatják, amit itt kicserélhetnek egymással. „Hatalmas szerencse, hogy még nem volt agyhártyagyulladás halmozódás a Szigeten vagy más hazai fesztiválon. Ilyen tömegben, ilyen közelségben, ilyen hőmérséklet mellett lényegében semmi sem kell ahhoz, hogy egy jelentősebb járványhullám elinduljon.”