Egy amerikai pszichológus már a terápiájába is beépítette az IKEA-bútorok összeszerelését, sok párnak ugyanis komoly konfliktusokat okoz az "ikeázás".
Egy pszichológus szerint az IKEA különösen komoly veszekedéseket okozhat a párok között, mert a vásárlás az áruházban és az ott vett bútorok összeszerelése is komoly stresszt okoz – írja a Washington Post alapján a Daily Mail.
Ramani Durvasala, egy kaliforniai klinikai pszichológus szerint egy kiruccanás a svéd bútoráruházba a kapcsolatok rémálma, az egyes osztályok ugyanis komoly párkapcsolati problémákra világíthatnak rá. A konyhaosztály a párok eszébe juttathatja, hogy ki főz, vagy hogy ki mosogat többet, a gyerekosztályon előkerülhet a gyerekvállalás kérdése, vagy a gyereknevelés problémái, a vásárlás után pedig még össze is kell állítani a bútorokat.
A pszichológus azt mondta, annyi páciense hozta fel témának a bútorok összeszerelését, hogy úgy döntött, a terápiás foglalkozásaiba is beépíti a bútorszerelést. Kiderült, azok a párok, akik sikeresen össze tudnak szerelni egy bútort együtt, egészségesebb párkapcsolattal is rendelkeznek.
A pszichológus Ramani azt mondta, különösen a bonyolultabb darabok okoznak gondokat, sőt a Liatorp márkájú fali polcrendszert el is nevezte "válóoknak". Ehhez a bútorhoz már az IKEA szerint is két ember kell, könnyű összekeverni az egyes elemeket, ráadásul a polcok üvegajtaja könnyen összetörhet.
Az IKEA valószínűleg tisztában van azzal, hogy sok párnak okoznak veszekedéseket, idén Valentin-napra ugyanis pont ezt a témát feszegették a videójukban.