2014. március. 06. 17:09 MTI Utolsó frissítés: 2014. március. 06. 17:08 Plázs

Új útvonalakért lobbizik a ferihegyi repülőtér

Új, a budapesti légi útvonalhálózatból eddig hiányzó útvonalak elindítása érdekében folytat szakmai egyeztetéseket és találkozókat a Budapest Airport a berlini Nemzetközi Turisztikai Kiállításon (ITB) - közölte a ferihegyi repülőtér üzemeltetője csütörtökön.

A Budapest Airport újabb németországi repülőjáratok elindításáról is tárgyal, mivel Németország változatlanul a legnagyobb turista-küldő állam Magyarország partnerei közül.

A szakemberek elsősorban Hannoverből, Drezdából, Lipcséből, Nürnbergből és Memmingenből szeretnének járatok hozni Budapestre. A Budapest Airport felmérései szerint ezekben a városokban és a hozzájuk kapcsolódó régiókban jelentős, eddig kihasználatlan turisztikai és utazási lehetőségek rejlenek.

Az ITB Európa legnagyobb idegenforgalmi kiállítása és vására, az idei rendezvényen 180 ország mintegy 11 ezer kiállítója vesz részt, köztük a Budapest Airport és a Magyar Turizmus Zrt. és 26 másik magyar kiállító.

A közlemény idézi Jost Lammerst, a Budapest Airport vezérigazgatóját, aki azt mondta, a legfrissebb idegforgalmi statisztikák nagyon biztatóak: a Magyarországra irányuló beutazó turizmus gyorsabban bővül, mint Ausztriáé vagy Csehországé.

hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.