2014. január. 13. 07:06 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 13. 10:34 Plázs

Ketten már jelentkeztek a 2015-ös kínai űrtúrára

Két kínai üzletember már jegyet foglalt egy 2015-re meghirdetett űrutazásra, amelynek óradíja legkevesebb 95 ezer dollár (20,7 millió forint) lesz – jelentette a China Daily című angol nyelvű napilap hétfőn.

Az érdeklődők száma már meghaladja a százat, az első utazásra az amerikai gyártású Lynx Mark I űrhajóval még az idén sor kerülhet. 2015-től a Lynx Mark II-es áll szolgálatba.

A túrákat eredetileg egy űrturizmusra specializálódott holland vállalkozás (SXC) szervezi, velük van szerződése tavaly év végétől a kínai Dexo Travel irodának.

Az SXC lehetővé teszi, hogy az utazók űrruhájukon viseljék vállalatuk logóját, ami állítólag még vonzóbbá teszi a tehetős kínai üzletemberek számára az ígérkező kalandot.

A kínai iroda vezetője a China Dailynek azt nyilatkozta, hogy a pénz láthatóan nem tarja vissza az érdeklődőket, de vannak, akik az egyórás út helyett többet szeretnének, és a súlytalanság kipróbálására kapott hat perc sem elégíti ki őket.

Ráadásul a Lynx Mark I-es maximum 60 kilométerre viheti fel utasát, míg fejlettebb változata 103 kilométerre, amit sokan még mindig alacsonynak tartanak. Akik 200 kilométernél nagyobb távolságra repülnének a világűrben, azoknak a jelenlegi ár húsz-harmincszorosával kell számolniuk.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.