2014. január. 09. 06:52 MTI Utolsó frissítés: 2014. január. 09. 12:25 Plázs

Meghalt egy kanadai nő madárinfluenzában

A madárinfluenza néven is ismert H5N1 vírusos fertőzésben meghalt egy nő Kanadában – jelentette be helyi idő szerint szerdán Ottawában Rona Ambrose egészségügyi miniszter. Észak-Amerikában ez az első halálos megbetegedés ettől a kórtól.

Az áldozat, egy albertai nő, Kínából a múlt év legvégén visszatérve észlelte magán először a betegség tüneteit. Ezt követően kórházba került, ahol a múlt hét végén elhunyt. A vizsgálatok most erősítették meg egyértelműen, hogy madárinfluenzában szenvedett.

A hatóságok szerint elszigetelt esetről van szó, és nem várhatók újabb megbetegedések. Arra kérték mindazonáltal a Kínába utazó kanadaiakat, hogy az ázsiai országban ne érintkezzenek madarakkal. Külön megvizsgálják annak a repülőgépnek valamennyi utasát, amellyel az albertai hölgy érkezett.

Tavaly világszerte összesen 38 H5N1-esetet jelentettek az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO), és ebből 24 halállal végződött.

A madárinfluenzát – emlékeztetnek a hírügynökségek szakértőkre hivatkozva – elsősorban fertőzött madaraktól lehet elkapni, emberről emberre nagyon ritkán terjed.

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.