Plázs MTI 2013. november. 11. 17:25

Fotók: Lady Gaga megint sokkolt

Lady Gaga amerikai énekesnő a "világ első repülő ruháját" öltötte magára ARTPOP című negyedik stúdióalbumának vasárnapi bemutatóján New Yorkban.

Az amerikai popdívát egy fehér színben pompázó, különös szerkezet emelte a magasba a lemezbemutatónak otthont adó brooklyni raktárépületben. A Gaga által Volantis néven emlegetett toalett, amelyet a helyszínen erősítettek rá az énekesnőre, néhány centiméterre emelte a talajtól viselőjét. Gaga a "kreativitás csodálatos nagykövetének" nevezte a Volantist és elmondta, hogy, bár legújabb high tech öltözéke "egy jármű, alapvetően az ő lényének metaforája".

AFP / Emmanuel Dunand

A vasárnapi rendezvény csupán egy részlete volt az énekesnő ARTPOP című új albumának egyesült államokbeli megjelenését beharangozó eseménysorozatnak. A korong hétfőn került az amerikai lemezboltok polcaira, az előadó csípősérülése miatti csúszást követően. Gaga szerint az új lemez "ünneplés és költői zenei utazás" is egyben, amelyet "az érettség és a felelősség hiánya" hat át. Mint hozzátette, "az album kissé kaotikus, némi matematikával és fizikával fűszerezve", ami véleménye szerint nagyszerűen illik a repülő ruhához.

AFP / Emmanuel Dunand

A New York-i születésű 27 éves előadó - akit a Forbes magazin a legjobban kereső harminc éven aluli zenésznek választott 80 millió dolláros tavalyi bevételével - az amerikai kortárs művésszel, Jeff Koons-szal karöltve álmodta meg az új lemez dizájnját.

Koons tervezte az album borítóját és számos alkotást készített a lemez népszerűsítéséhez, köztük monumentális szobrokat, amelyeket a vasárnapi rendezvényen mutattak be. Az alkotások egyike az ARTPOP borítóját idézi, az ülő Lady Gagát örökíti meg, lábai közt egy hatalmas fényes felületű kék golyóval. 

AFP / Emmanuel Dunand

Az új albumról származó első kislemez, az Applause, augusztus 12-én jelent meg és a negyedik helyig jutott az amerikai Billboard Hot 100-as listán.

hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.