Plázs hvg.hu 2013. augusztus. 07. 15:40

Ezek a világ legbarátságtalanabb városai, fotókkal

Utcai erőszak, kortárs szesztilalom és mániákus depresszió: a Telegraph utazási beszámolók alapján listázta azokat a városokat, melyeket érdemesebb elkerülnie egy hétköznapi utazónak.

5. Kuwait City, Kuvait

Wikipedia

A városban való kedélyes tartózkodást a turisták tapasztalatai szerint a helyiek diszkrét idegengyűlöletén túl éppenséggel az sem könnyíti meg, hogy a térségben – Afganisztánhoz és Szudánhoz hasonlóan – törvény tiltja mindennemű szeszes ital árusítását.

4. Luanda, Angola

Wikipedia

Minden bizonnyal arányaiban a világ egyik legdrágább városa. Közel háromezer-ötszáz forint egy gyorséttermi alapmenü, kilencezer forint egy pár kilométeres taxiút, hotelszobát éjszakánkét hetvenezer forint alatt pedig nemigen találni. Ha az árak irreálisak is, legalább a közbiztonság csapnivaló. Sok az utcai rablás és erőszak, az utazók szerint ne nagyon kóricáljunk az utcákon sötétedés után.

3. Oakland, USA

Wikipedia

A kaliforniai város az észak-amerikai kontinens legkoszosabb települései közé tartozik, ahol az emberek szociális érzékenysége erősen negatív értékeket verdes. Hab a tortán a tény, miszerint Oakland bizonyos negyedeiben köztudottan még fényes nappal is veszélyes tartózkodni.

2. Iszlámábád, Pakisztán

Wikipedia

Habár Pakisztán fővárosa az egész térség leginkább urbanizált települése, az életszínvonal pozitív irányba való elmozdulása nem tette barátságosabbá a helyieket. Az utazók sok segítségre nem számíthatnak, sőt nem ritka, hogy a turistákat durván provokálják.

1. Newark, USA

Wikipedia

Nehezen hihető, hogy a planéta legbarátságtalanabb városa épp New York tőszomszédságában található. Newark 2007-ben előkelő helyen végzett a legdepressziósabb amerikai városok kevésbé előkelő listáján. Habár a legtöbben csupán a reptéri átszállások végett érintik a települést, ám példátlan késések és utolsó utáni pillanatban való járattörlések miatt így is hírhedtnek számít a turisták körében.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.