2013. július. 30. 13:24 MTI Utolsó frissítés: 2013. július. 30. 16:41 Plázs

Felmérés: ezeket lopják a magyar szállóvendégek

250 kilós bazalttömböt is loptak már a magyar turisták, de a leggyakrabban lenyúlt tárgyak a törülközők és a konyhai eszközök – derült ki a Szállás.hu felméréséből.

A magyar nyaralók többsége a törölközőt cseni el leggyakrabban a szállásokról, tíz magyar szállásadóból kilencnél fordult már meg olyan vendég, aki nem csak a saját tárgyait csomagolta be – ismertette felmérésének eredményét a Szallas.hu portál kedden.

A 2013. júliusban 482 szállásadó részvételével készített felmérés szerint a leggyakrabban a törölközőkből és a konyhai eszközökből hiányzik, de a beépített tűzhelytől a 250 kilogrammos bazalttömbig sok mindennek lába kélt már a magyar szálláshelyekről.

A magyar szállásadók mindössze 10 százaléka mondta azt a felmérésben, hogy a szobákból, apartmanokból nem hiányzik időnként egy-egy berendezési tárgy. Leggyakrabban a szálláshoz tartozó textíliák, például a törölközők és az ágyneműk tűnnek el, ezt követik a konyhai felszerelések és a kisebb-nagyobb elektromos eszközök, például a távirányítók.

A kutatás szerint minden harmadik szállásadó szobánként több mint 5000 forintos lopáskárt szenvedett el tavaly, 6 százalékuknál ez az összeg a 20 000 forintot is meghaladta. 

A szállásportál közleménye szerint volt olyan apartman, amelyből egy vendég az összes beépített háztartási gépet, például a tűzhelyet is kiszerelte, de az értékesebb műszaki cikkek közül az LCD-tévéket viszik el leggyakrabban. Egy szállásadótól a vendégek kértek egy nagy dobozt, mondván, elromlott a bőröndjük, végül ebben vitték el a tévét. Más véletlenül látta meg, hogy lepedőkből font kötélen eregetik le az értékeket az emeleti szobából, vagy hogy a kerti bútorokat pakolják a minibuszba – idézi a közlemény Varga Zoltánt, a portál ügyvezetőjét.

Ismertetése szerint a kutatásban részt vevő szállásadóktól elvitt legértékesebb tárgyak között volt autó, gokart, 500 ezer forintot érő éremgyűjtemény, 4-5 mázsa tüzelő, festmény, és régi könyvek – köztük Kaffka Margit dedikált kötete – több százezer forint értékben. Falusi vendégházak kertjéből többször tűnt el minden termés, de egy 250 kilogrammos, díszként szolgáló bazalttömbnek is lába kelt. Nagyon sok szállásadó mondta, hogy meglepően kicsinyesek is tudnak lenni a nyaralók: többen beletuszkolják a bőröndbe a 10 darabos WC-papír-csomagot, más pedig a használt WC-kefét is képes elvinni – tette hozzá.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.