Több egyiptomi járatot is töröltek
Hét Egyiptomba induló járatot töröltek, más gépek pedig az ötven százalékosnál is kisebb telitettséggel közlekedtek a múlt hét végi heves kairói összetűzéseket követően, amelyekben 84 ember meghalt - közölték hétfőn kairói reptéri tisztviselők.
A tájékoztatás szerint az alacsony helyfoglalások miatt a Jemenből, Szaúd-Arábiából, Szudánból és Olaszországból, valamint Szíriából és Libanonból az egyiptomi fővárosba tartó utasokat hétfőn más gépekre irányították át.
Damaszkusz, valamint Bejrút esetében nyilván az is szerepet játszott az utasszám csökkenésében, hogy a megváltozott biztonsági előírások miatt a szíriai polgárháború elől menekülőknek immár egyiptomi vízumra van szükségük a beutazáshoz.
Az Egyiptomban immáron két éve tartó politikai felfordulás súlyosan érinti az ország turizmusát, ami tovább gyengíti a gazdasági helyzetet.