Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Mi a nyári olvasmány ismertetőjele: vicces és nem dolgoztatja túl az agyat, vagy végre egy kis mélységet visz a sekélyes hétköznapokba? Csak ne foglaljon sok helyet a bőröndben, vagy épp ellenkezőleg, legyen jó vaskos? Esetleg olyanra vágyunk, ami egy másik világba röpít? Ajánlunk tízet. És egyet pluszba.
Alessandro Baricco: Mr. Gwyn
A kortárs olasz szerző, Alessandro Baricco a begyűjtött élményeket és szavakat addig tisztogatja és rendezgeti, amíg a végeredmény el nem fér a mellényzsebében. Tudja, miként lehet elmondani tizenöt oldalnyi szöveget egyetlen mondatban úgy, hogy ne érezzünk hiányt, vagy ne maradjanak a történetben légüres buborékok. Játszik a mondatokkal, hozzájuk csiszolja a mesét, a minimalizmus pedig legtöbbször működik. Szabadon lélegezhetünk benne. Aki nem tudja, hogy az Oscar-díjas Giuseppe Tornatore Az óceánjáró zongorista legendája című filmje egy kevesebb mint 100 oldalas Baricco-műből (Novecento) született, akár meg is lepődhet. A könyv remek, mi viszont egy másik regényt ajánlunk nyárra: Mr. Gwyn, ami a maga 230 oldalával vaskosnak számít a Baricco-életműben.
A történet egy alkotói válságba került íróról szól, aki olyan szokatlan módját választja a kilábalásnak, ami a mi kreatív képzelőerőnket és emberek iránti érzékenységünket is alaposan megdolgoztatja. Mit csinál két idegen összezárva egy szobában, ahol zavarba ejtő szabályok uralkodnak? És mi lehet ennek a kiszolgáltatott összefonódásnak az eredménye? Filmen is szívesen viszontlátnánk.
Cserna-Szabó András: Szíved helyén épül már a Halálcsillag
Ideális nyári olvasmány a fanyar, olykor fekete humor kedvelőinek. Főhőse Emlék Bundás, egy a világból, életből és szerelemből kiábrándult író, aki westernregényével kínlódik, miközben Pécsett, Kolozsváron, és a Király utcai gangos házban keresi a „szerelem pöttyös lasztiját”. Feltűnik a kötetben egy igazi macsó barát, aki egyszer csak nemet változtat, egy japán karddal hadonászó írósztár, a nagy szerelmek és nagy szerelemnek tűnő kisebb szerelmek. Főhősünknek tulajdonképpen semmi nem jön be, s ha mégis, akkor az már nem tetszik neki. Miközben e reménytelen fickó történetét olvassuk, gyakran hangosan felnevetünk.
Doris Lessing: Az arany jegyzetfüzet
Valahogy úgy szokták ajánlani, hogy nem új, de kurrens. Az 50-es évek Londonjában járunk, ahol Anna Wulf sikeres írónő éppen attól fél, hogy beleveszik saját, képzeletbeli világába a valóság helyett. Így aztán naplót kezd írni. Mindjárt hármat. A piros fedelűbe politikai nézetei kerülnek, a sárgába az érzelmi élete, a kékbe a mindennapok. A háromból pedig összeáll az arany notesz: közel 1000 oldal szerelemről és hűségről, szexuális forradalomról, családi és társadalmi traumákról, elvesztett hazáról és megtalált női identitásról. Lessing csak tudja, a nő, aki Perzsiában született, évekig élt Dél-Afrikában, Nagy-Britannia ünnepelt írónője lett, 88 évesen kapta meg 2007-ben az irodalmi Nobel-díjat.
Vaszilij Grosszmann: Élet és sors
Ami azt illeti, elég vaskos. Több mint 1000 oldal vesztes győztesekről és túlélő áldozatokról: „ A 20. századi világirodalom egyik alapműve, benne lüktet a tömeggyilkos diktatúrákat szülő kor minden fájdalma és kegyetlen erkölcsi-filozófiai dilemmája. … egy új Háború és Béke. „Ezen nincs is mit csodálkozni, a szerző, aki haditudósító volt a nagy honvédő háború alatt, saját bevallása szerint, többször is olvasta a Tolsztoj-regényt. Aztán évtizedekkel később bejegyezte a sajátját a kortárs világirodalomba. Egy családregény keretében született az átfogó történelmi tabló az 1942-1945 közötti időszakról. Hősei egy kor tipizált alakjai, a maguk egyedi, mégis valahol közös sorsával, jellemével, vágyaival, magánéleti válságaival; valódi és képzelt történelmi személyiségek Sztálingrádtól a német és orosz munkatáborokig, a Lubjankán és a Kalmük sztyeppén.
Ha valaki azt gondolná, hogy történelemkönyvet olvas, igaza lenne, de annak is, aki egy letehetetlenül izgalmas családregényről beszél, amikor visszajön a szabadságáról.
Dés Mihály: Pesti barokk
Bő félezer oldalban ez nagyon a mienk: egy generáció regénye, a nagy generációt követő kis generációvá degradált korosztályosoké. Azoké, akik ötvenen innen sem a honfoglalás tájékán éltek, és ötvenen túl is még van jogosultságuk élethez, szerelemhez. Nem a gödröt ássák megboldogult ifjúságuknak, és nem emlékezni akarnak, hanem újraélni a nyolcvanas éveket; világmegváltó, világjobbító, magánéleteket és közerkölcsöket cincáló, szamizdatos, a pesti aszfalttól az ágyig egyfolytában házibulizó világukat. Na, ne tessék félni, ez az újraélés azért egy fajta játék a valósággal, afféle „irodalmi farsangi bál”, vaskos humorral, iróniával, többrétegű szellemességgel.
A könyről szóló recenziónkat olvassák el itt.
Michel Houellebecq: Lanzarote
Kisregény vagy inkább hosszabb novella – egy strandolás alatt el lehet olvasni. Témájában is passzol a nyárhoz, a nyaraláshoz, hiszen a könyv címadója egy hely a Kanári-szigetek északkeleti részén, ahova a kiégett francia hivatalnok utazik a szabadsága alatt. Nincs itt sok minden, egy-két vulkán, egy nemzeti park és strandok. Meg persze turisták, akikkel valamilyen viszonyt kénytelen kialakítani a hősünk. Az erotikus elemekben bővelkedő kisregény egészében egy kemény szatíra, Houellebecq szándékoltan sztereotípiákat süt el a különböző európai népek nyaralási szokásairól, a kulturális turizmus perspektíváiról vagy egy pedofilokból álló szektáról.
Erlend Loe: Naiv.Szuper
Amikor beülünk egy skandináv vígjátékra a moziba, pontosan tudjuk, hogy nem az amerikai, de még csak nem is a klasszikus európai értelemben vett humorban lesz részünk. A kortárs norvég szerző, Erlend Loe könyveiben épp így benne van az északi fanyarság, és az életmentő önirónia. A narancssárga piszkos narancssárga, a piros kicsit kifakult, mégis szeretjük – a céltalan melankólia is lehet olykor szórakoztató.
Loe 1996-ban a Naiv.Szuper című könyvével robbant be a köztudatba, amit azóta is több országban kultregényként tartanak számon, s bár a Doppler történetek sem rosszak, nekünk ez maradt a favoritunk. A 25 éves útkereső fiú története egyszerűnek tűnik, mégsem ússzuk meg, hogy mögé nézzünk. Néha mindannyian megállunk, hogy feltérképezzük az életünk értelmét és mozgatórugóit, akkor is, ha közben legszívesebben az örök tudatlan és felhőtlen gyerekkort választanánk. Ne várjuk mély, barokkos mondatokat – Erlend Loe egyszerűen beszél. Sokszor viszont épp az elsőre jelentés nélkülinek tűnő, puritán mondatokból csattannak ki a leghatásosabb ébresztő pofonok.
Carlos Ruiz Zafón: A szél árnyéka
Carlos Ruiz Zafón a Gaudi által tervezett Sagrada Familia tövében nőtt fel, és a Sarriái Jezsuita Iskolába járt, ami egy vörös téglából épült, tornyokkal és titkos járatokkal ellátott gótikus kastélyban működött. A szél árnyéka pedig, amely a spanyol szerző első felnőtteknek szóló regénye volt, pont ilyen: a történet tele van hurkokkal, cirádákkal, kanyarokkal és színekkel. Minden klasszikus hozzávaló megvan benne, ami egy jó regényhez kellhet, mégsem érezzük, hogy a vállunkra nehezedne a közhelyesség, vagy a kiszámíthatóság. Barcelona, titkok, könyvek, szerelmek, bűnügy – itt szó sincs minimalizmusról. A könyv az érzékszerveinktől teljes nyitottságot követel. Sűrű szövésű és izgalmas, utazáshoz tökéletes.
José Saramago: Káin
José Saramago meghalt. Nem most, már három éve, utolsó regénye magyarul 2011-ben jelent meg Káin címmel, és bármikor (újra) elővehető. A vallottan pesszimista és ateista portugálnak utolsó műve tökéletes olvasmány azoknak, akik nem a ragaszkodnak dogmatikusan a zsidó-keresztény vallási tanokhoz. A bibliai történet feldolgozása a saramagói életmű esszenciája: brutális szarkazmussal elemezgeti az isteni tanmesét, a gyilkos szemüvegén keresztül vizsgálódik, és könyörtelenül leleplezi a Mindenható emberi gyarlóságait. Ahogy a Nobel-díjas Jézus Krisztus Evangéliuma, sokaknak ez a regény is blaszfémia. A többieknek viszont zseniális, tabudöntögető szózsonglőrködés.
Kurt Vonnegut: Mesterlövész
Vonnegut olyan örök klasszikus, akinek a könyveivel felfegyverkezve tizenhét és hetvenhét éves korban is ugyanazon dicsfényben sütkérezhetünk. Ez a kortalanság nem a tartalom sajátja, sokkal inkább az író stílusa állította meg azt a bizonyos másodpercmutatót, épp az első szívdobbanás pillanatában. A Mesterlövész ereje a rétegeiben rejlik: rajtunk múlik, mennyit jelent majd ez a könyv, melyben a tragikomikum és a kategorizálhatatlan félmosolyok mindent és mindenkit elsöpörnek. A történet szerint Rudy Waltzot az élet egy bizonytalan mélységű víznyelő falai közt dobálja, a könyv erőteljes gasztronómiai elemekkel feltüzelt oldal miliője pedig nem rest serényen asszisztálni ehhez. A Mesterlövészben békében megfér egymás mellett a terhesgyilkosság és a fokhagymás keszeg, a testvéri szimbiózis és a lét pitiáner bizonytalansága. A pancsolás mérsékelt.
+1
Szalai János: A Párduc bosszúja
Szerény terjedelmű, ám büszke tartalmú, jótékonyan barnít, s egyben fejünkbe veri az utca összes létező törvényét, megtanít a mellszőrzet általános tiszteletére. A Párduc bosszúját választva végre esélyünk van kellemest a hasznossal, erős tesztoszteront az erősebb tesztoszteronnal kombinálni. A történet bravúrját ugyan lehetetlen dióhéjba zárva kellő hitelességgel feltálalni, a konkrét cselekmény mégis maga a letisztult elegancia: Szalai „Párduc” János megértő BMW-tulajdonos, ezüsthátú férfi és egyben body-puding ínyenc. Szívszerelme elrablásával az emberiség kollektív krízisének réme üti fel a fejét, így a főhős sem maradhat tétlen, menteni kell. Veszély, kaland, szenvedély. Forró homokban, kiégett strandpázsiton olvasva eszményi, bár kisebb mentális-, illetve fizikai horzsolásokat is okozhat.
