2013. április. 03. 14:03 MTI Utolsó frissítés: 2013. április. 03. 14:06 Plázs

Egyre több a bélrákos brit férfi

Huszonkilenc százalékkal növekedett a bélrákos esetek előfordulási aránya a férfiaknál az elmúlt 35 év során Nagy-Britanniában, miközben a nőknél mindössze hatszázalékos volt a növekedés ez idő alatt - derült ki a Cancer Research UK elnevezésű brit rákkutató intézet új jelentéséből.

A mutatók szerint míg 1975 és 1977 között 45 eset jutott százezer férfira, addig 2008 és 2010 között ugyanez az arány 58 a százezerhez volt, ami 29 százalékos növekedést jelent. Ez idő alatt 35-ről mindössze 37-re emelkedett a százezer nőre jutó esetek száma. 

A betegséggel diagnosztizált emberek körében a legnagyobb növekedést a hatvanas-hetvenes éveikben járóknál tapasztalták: ezen korosztályban jelenleg évente több mint 23 ezer új esetet diagnosztizálnak. "Tekintettel arra, hogy mindannyian hosszabb ideig élünk, nem meglepő azt látni, hogy növekszik a betegséggel diagnosztizált emberek száma" - mutatott rá Matthew Seymour, a Nemzeti Rákkutatási Hálózat (National Cancer Research Network) vezetője.

Mint hozzátette: "Ha azonban megnézzük az eredményeket és figyelembe vesszük az emberek korát, látni fogjuk, hogy a bélrák kialakulásának kockázata megnövekedett a férfiaknál az elmúlt 35 évben. Fontos kideríteni, hogy mi áll ennek a hátterében és mit tehetünk a tendencia megfékezése érdekében."

A bélrákos esetek arányának növekedése mellett azonban a szakemberek némi jó hírrel is szolgáltak: évről évre javul ugyanis a betegek továbbélési mutatója. Ma már a páciensek mintegy fele legalább tíz évig él a betegség diagnosztizálását követően, hála az olyan technológiák fejlődésének, mint a béltükrözés.

A bélrák a rák miatti halálozás második leggyakoribb oka Nagy-Britanniában a tüdőrák után. A betegség kialakulásában szerepet játszik az étrend, a testsúly, a fizikai aktivitás, az alkoholfogyasztás és a dohányzás.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.