2012. október. 30. 15:19 MTI Utolsó frissítés: 2012. október. 30. 15:14 Plázs

Már 3 éves korban is lehet küzdeni a túlsúly ellen

A testsúlycsökkentő programok már egészen fiatal, akár 3-5 éves korban is alkalmazhatók az elhízott gyerekeknél, ráadásul a korai beavatkozás jelentősen növeli a normál testsúly elérésének és megtartásának esélyét - állapították meg két tanulmányban holland, illetve svéd kutatók.

A gyerekkori elhízás gyakran vezet kövérséghez a felnőttkorban is, és gyakran okoz szívbetegséget, cukorbetegséget és más egészségügyi problémákat. Az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine című szakfolyóiratban egy-egy holland, illetve svéd tanulmány eredményeit ismertetik a szerzők különböző életkorú gyerekek súlycsökkentő programjáról.

A holland tanulmányba 75 egészen fiatal, 3-5 év közötti gyereket vontak be azzal a céllal, hogy megvizsgálják, lehet-e eredményt elérni testsúlycsökkentő programmal ekkora gyerekeknél. A tanulmány egyértelmű sikerrel zárult, a program előnyös hatása annak befejezését követően hónapokkal később is folytatódott.

A programba bevont gyerekek testtömegindexe (BMI) egy egységgel kisebb lett, miközben a kontrollcsoportban lévő gyerekeké nem változott. (A BMI értékét úgy számítják ki, hogy a kilogrammban mért testtömeget elosztják a méterben kifejezett testmagasság négyzetével. Túlsúlyosnak az számít, akinek BMI-értéke 25 és 30 között van, elhízottnak pedig az, akinek BMI-értéke 30 fölött van.)

A stockholmi Karolinska Intézet kutatói arra kerestek választ, hogy a testsúly csökkentését megcélzó viselkedésterápia a 10 év alatti gyerekeknél vagy a nagyobbaknál, a 14-16 éves kamaszoknál hatékonyabb-e. Megállapításaik szerint érdemes a fiatalabb gyerekeknél elkezdeni a testsúly csökkentését, mert ebben az életkorban sikeresebb a beavatkozás, mint kamaszkorban.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?