2012. január. 19. 14:10 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. január. 19. 13:56 Plázs

Gyógyító baktériumok: áttörést hozhat egy új kutatás

Súlyos bélrendszeri betegségek gyógyításában is áttörést hozhat egy új kutatás, amely elsőként mutatta ki, komoly szerepe van a bélflórának az immunrendszer működésében.

A biológia egyik csodája – mondják az emberi bélrendszer működéséről, azaz arról, ahogyan a bélnyálkahártyán megtelepedő több milliárd mikroorganizmus dolgozik a bekerülő táplálék megemésztésén. E mindmáig sok szempontból talányos szervrendszer megértéséhez nagyban hozzájárulhat egy kanadai–svájci kutatócsoport, amely a minap tette közzé új felismeréseit a brit Nature tudományos folyóiratban. Egyik legérdekesebb állításuk: az ember immunrendszere és bélflórája között sajátos, eddig nem sejtett együttműködés zajlik.

A berni egyetemmel közös kutatásból két felismerés tekinthető jelentősnek – summázza Sveiczer Ákos mikrobiológus, a budapesti Műegyetem docense. Először sikerült kimutatni, hogy a bélben a szerzett immunrendszer katonái, a plazmasejtek – az eddigi ismeretekkel ellentétben – nem kizárólag antitesteket állítanak elő, hanem olyan, gyulladáskeltő molekulákat is, amelyek képesek aktiválni az öröklött immunrendszert. A másik felismerés annak bizonyítása volt, hogy a plazmasejtek csak a bélflóra baktériumainak jelenlétében termelik ezeket a speciális molekulákat. A béltraktus mikrobákban gazdag környezete teszi ugyanis – ma még nem tisztázott módon – képessé a plazmasejteket arra, hogy tulajdonképpen monocitaként (is) működjenek.

A teljes cikket elolvashatja a HVG e heti számában.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.