2011. november. 29. 18:04 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 29. 18:00 Plázs

Másfél milliónyi AIDS-fertőzött lehet Kínában

Kínában jelenleg 346 ezer regisztrált HIV-fertőzött, illetve AIDS-beteg van, de szakemberek szerint tényleges számuk 780 ezer körül lehet. Nem hivatalos becslések pedig még ennek is a duplájára teszik a fertőzöttek és betegek számát a világ legnépesebb országában.

A kínai egészségügyi minisztérium által kedden nyilvánosságra hozott adatok szerint a tárca, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ UNAIDS szervezete szakértőinek becslése szerint 2011 végére Kínában 154 ezer AIDS-beteg lesz. 48 ezerrel lesznek többen, mint 2010-ben, s a kór az év során összesen 28 ezer ember halálát fogja okozni.

A beszámoló kitér arra, hogy az országban növelik a HIV/AIDS tesztekbe bevontak körét, így például ellenőrzésnek vetik alá a vírushordozókkal együtt élőket, azokkal kapcsolatban állókat. Az idei év első 10 hónapjában közel 68 millió vizsgálatot végeztek el, ezek során 61 ezren bizonyultak fertőzöttnek, vagy betegnek.

A szakemberek mostani jelentésükben a HIV/AIDS elterjedtségét Kínában viszonylag enyhének nevezik, mivel a statisztikai adatokat alapul véve a világ összes fertőzöttjének és betegének körülbelül két százaléka él itt. Az országban megfigyelhető egyes területeken a fertőzöttség koncentrációja és bizonyos embercsoportokat, így elsősorban a homoszexuálisokat különösen veszélyeztetettnek tartanak.

A betegség előbb-utóbb hatással lesz az ország gazdaságára és a társadalomra - állapítja meg a Hszinhua hírügynökség által ismertetett közlemény. A hivatalos adatok szerint 1985 óta, amikor az első AIDS-esetet azonosították, 434 ezer fertőzöttet, illetve beteget vettek nyilvántartásba, közülük eddig 88 ezren haltak meg.

Az AIDS veszélyeire valójában akkor figyelt fel a kínai vezetés, amikor kiderült: az 1990-es évek elején, közepén Honan (Henan) tartomány szegény vidékein a jól jövedelmező illegális vérplazma gyűjtő állomásokon újra használt tűkkel tízezreket fertőztek meg. A tartomány száznál is több "AIDS-falujában" a lakosság 60-84 százalékban fertőzött.

 

 

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.