Ultramodern képalkotó eszközök válthatják fel a hozzátartozók számára gyakran elfogadhatatlan boncolást – adta hírül a The Lancet című lap.
Nagy-Britanniában a halálesetek egyötödében rendelnek el boncolást, főleg akkor, ha az áldozat bűncselekmény vagy annak gyanúja miatt hunyt el. Az eljárás az elmúlt száz évben alig változott, továbbra is a test felnyitásával és a főbb szervek szétszedésével jár.
Ennek kikerülésére próbálták ki a kutatók a funkcionális mágneses rezonanciás képalkotás (fMRI) és a CT módszerét 182 felnőttkorú elhunyton. A testeket később boncolásnak is alávetették. A tanulmány szerint azonban az fMRI használata után az esetek egyharmadában, a CT után pedig a felében lett volna elkerülhető a test felnyitása.
A képalkotók ugyanakkor nem teljesen tökéletesek. Nem azonosítottak be több mint két tucat szívbetegséget, sokfajta embóliát, tüdőgyulladást, és bizonyos belső gyomorsérüléseket. Emellett azonban számos halálokot könnyű vele felismerni, így a boncolás sok esetben válhat feleslegessé, vagy legalábbis a betegség pontos helyének beazonosításával elkerülhető lehet az egész test felszabdalása.
„Ha a radiológusok biztosak lesznek abban, hogy a képalkotók pontosan meghatározhatják a halál okát, ha kisebb lesz az eltérés az érzékelők és a manuális boncolás eredményei között, annak akár orvosi-jogi következményei is lehetnek” – mondta el a kutatás vezetője, Ian Roberts, az oxfordi John Radcliffe Kórház patológus professzora.
Van azonban néhány akadály, amelyet le kell győzni, mielőtt rutinná válik az eljárás. A belső szervekről háromdimenziós képet alkotó berendezések meglehetősen drágák, kezelésükhöz és értelmezésükhöz is speciális képzettségre van szükség. James Underwood, a Sheffieldi Kórház munkatársa szerint még ma is a boncolás adja a legpontosabb diagnózist a halál okáról. „A halál utáni képalkotó vizsgálat egyelőre nem lehet a boncolás alternatívája, azonban segíthet az esemény okának minél közelebbi beazonosításában” – vélekedett a szakember.