2011. november. 10. 14:08 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. november. 10. 14:45 Plázs

Szeretlek, apa: két év után szólalt meg először egy kislány

"Szeretlek, apa" – ezek voltak az első szavai annak a brit kislánynak, aki kétévesen szólalt meg először, miután gégefőműtéten esett át.

Toddler Bronte Cassell koraszülöttként jött a világra, és ahhoz, hogy lélegezni tudjon, hat hónapos korában légcsőmetszést végeztek rajta az orvosok. Mivel csövekkel kellett élnie, képtelen volt a hangképzésre, arra sem volt sok esély, hogy megtanul beszélni. A kislány másfél évig élt a légzőkészülékkel, miután az orvosok úgy döntöttek, hogy már eltávolíthatják – írja a Daily Mail, amely fotókat is közöl a kislányról.

A kislány a 25. héten született meg, életének első 15 hetét pedig az intenzív osztályon töltötte. Féléves korában viszont leállt a légzése, ezért volt szükség az életmentő beavatkozásra. A gyermek nem adta fel, nem tudott ugyan hangokat képezni, de elsajátította a jelbeszédet, így kommunikált nyolc hónappal idősebb bátyjával.

"Ez volt eddig életünk legszebb napja, hogy kislányunkat csövek és oxigénpalack nélkül láthattuk, és végre megszólalhatott" – fogalmazott a boldog apa.

Itthon hvg.hu 2025. január. 09. 14:00

Szabó Andrea szociológus a Fülkében: Magyar Péter nem érte el a Fidesz magszavazóit, stabil a tábor

Videóra vált podcatsunk, a Fülke. A hangban követne bennünket, az a megszokott streamingfelületeken továbbra is megtalál minket, de most már a YouTube-on videóban is kint lesznek adásaink. Az új évad első részében Szabó Andrea szociológust kérdezte a Rogánt ért amerikai szankciókról, a Fidesz fiatalokat célzó stratégiájáról és többek között Magyar Péter dilemmáiról Kacskovics Mihály Béla.