Plázs MTI 2011. augusztus. 25. 18:53

Még egy betegség, amiben vezetjük az EU toplistáját

Magyarországon a férfiak körében a szájüregi rák a harmadik leggyakoribb halálok, és ezzel itt a legrosszabb a helyzet az Európai Unió tagállamai közül - mondta Redl Pál tanszékvezető egyetemi docens, a XV. Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Kongresszus szervezőbizottságának elnöke Debrecenben.

A megbetegedések száma az elmúlt 35 évben megötszöröződött, kiváltó oka pedig elsődlegesen a dohányzás és az alkoholfogyasztás - ismertette a kongresszus nyitónapjának szünetében tartott sajtótájékoztatón. Elmondta, hogy a háromnapos tudományos rendezvényen a szakemberek megvitatják az arc- és állcsontsebészet aktuális kérdéseit, áttekintik a traumatológia, az onkológia, a helyreállító sebészet, valamint az implantológia legújabb eredményeit, a határterületi szakmák közül pedig az idegsebészeti együttműködés lehetőségeit veszik számba. A kongresszusra Ausztriából, Németországból, Romániából, Olaszországból, Ukrajnából, Egyiptomból és Izraelből is érkeztek szakemberek - mondta Redl Pál.

Baktérium a szájüregben
wellcome.ac.uk

Paragh György egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) elnöke a kongresszus megnyitóján elmondta: az integrált gyermek fej-nyaksebészeti ellátás sokat fejlődött a DEOEC-ben. A 11,8 milliárd forintból az Európai Unió támogatásával megvalósuló debreceni egészségközpont fejlesztési projekt részeként megteremtették a fogyatékossággal élő gyermekek fogászati, fej-nyaksebészeti, arc-állcsontsebészeti ellátásának infrastrukturális feltételeit, létrehozták a gyermekek ellátására szakosodott arc-állcsont és szájsebészeti egységet, ami lehetőséget ad a különböző veleszületett és szerzett rendellenességek regionális és országos ellátásának javítására, új eljárások bevezetésére - mondta a centrumelnök.

hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?