Azoknak a túlsúlyos nőknek, akik nem látják magukat kövérnek, gyakran a vérzsírszintje is magas - állapították meg amerikai kutatók.
A testképzavar néven ismert pszichiátriai kórképekben a betegek mást látnak a tükörben, mint a valóság: sok fiatal még akkor is kövérnek találja magát, amikor az éhezéstől már az izmokat bontja le a szervezetük, míg mások nem érzékelik saját túlsúlyukat.
Mahbubur Rahmannak és munkacsoportjának korábbi tanulmányában - amely az Obstetrics & Gynecology című folyóiratban jelent meg - több ezer egészséges nő adatait dolgozták fel. A vizsgálatban szereplő csaknem minden negyedik túlsúlyos nő teljesen megfelelő testalkatúnak véli magát. Ezzel szemben a tökéletes testtömegindexűek 16 százaléka úgy látja, hogy elhízott. Az afroamerikaiak hajlamosabbak arra, hogy súlyukat alábecsüljék, mint a fehérbőrű nők, akik inkább súlyosabbnak érzik magukat. A kutatók szerint a kövéredő társadalomban, ha az emberek mind több kövéret látnak maguk körül, annál könnyebben torzul a testképük önmagukra vonatkozóan is a felsőbb súlyarányok irányában.
Rahman és munkatársai újabb vizsgálatuk eredményeit az Amerikai Hipertónia Társaság kongresszusán ismertették. Előző tanulmányuk folytatásaként a nagy amerikai táplálkozási és egészségügyi statisztikából emelték ki az 1999-2008 között szereplő 16-49 éves elhízott nők adatait - testtömegindex, családi állapot, iskolázottság, életmód, valamint a saját testükről alkotott kép. A laborleletek tanúsága szerint az önmagukat tévesen megítélők "rossz" (LDL) koleszterinszintje 47 százalékkal gyakrabban magasabb, mint az egészséges tesképpel rendelkezőknek. A kóros érték a vérzsírok többi részére is vonatkozott.
"Fontos az embereket ráébreszteni arra, hogy hamis testképet látnak, ha ez bizonyítható, mert ezzel súlyos szövődményeket lehet megelőzni" - hangsúlyozta a munkacsoport vezetője.